Celeb

Pszichológus figyelte Lajcsi gyerekeit a beszélőn

GYLF

Létrehozva: 2015.10.30.

Újra találkozhatott gyermekeivel Lagzi Lajcsi, aki korábban tiltakozott az ellen, hogy őt így lássák. Előzetese ügyében fellebbeznek.

A vesztegetés és lopás gyanújával előzetesét töltő mulatós sztárt Székesfehérváron látogathatták meg gyermekei, a 17 éves Boglárka, a 15 éves Lajos és a 14 esztendős István. A családhoz közeli forrásunk szerint a viszontlátás a körülmények ellenére megható és szeretetteljes volt.

– Lajcsi korábban nem szerette volna, hogy a gyerekei megviselt állapotban lássák, de amióta megtiltották nekik a telefonos kapcsolattartást, beletörődött, hogy nincs más lehetőség a számukra. A gyerekek is boldogok voltak, hogy találkozhattak az apjukkal. Az intézet is nagyon segítőkész volt, egy normális tárgyalóban, rá­csok nélkül tölthettek el egy teljes órát édesapjukkal. A találkozást a büntetés-végrehajtás részéről egy kirendelt pszichológus felügyelte, és egy felnőtt kísérő is velük ment, mivel az édesanyjuk, Lajcsi felesége, Boglárka nem látogathatja őt. Ezenkívül egy őr volt jelen még – mondta informátorunk.

Százmilliós lopás, vesztegetés?

A hatóságok tíz hónapig nyomoztak, adatokat gyűjtöttek, tanúkat hallgattak ki, majd szeptember 24-én lecsaptak: Lajcsit és a feleségét, valamint egy harmadik személyt is előállítottak, majd előzetesbe helyeztek vesztegetés és lopás gyanújával. A hatóságok közlése szerint a házaspár nem csak a Boldogasszony pusztai otthonukban, hanem a nevükkel szorosan összeköthető tatai Boglárka lakóparkban is illegálisan köttette be az áramot, vizet és gázt. Boglárkát október 2-án kiengedték, Lajcsi és munkatársa előzetesét azonban január 24-ig meghosszabbították. A legutolsó sajtótalálgatások szerint már százmilliós lopásról szólhat az ügy.

Úgy tudjuk, hogy – mint ahogyan az ilyen helyzetekben előírás – a gyerekektől is elvették a mobiltelefonjaikat és az egyéb olyan eszközöket, amelyek alkalmasak lennének a hangfelvételek, fényképek készítésére, valamint arra, hogy azokkal információt juttassanak el előzetesben ülő édesapjukhoz. Az sem kizárt, hogy nadrág­szíjaiktól, cipőfűzőiktől is meg kellett szabadulniuk, hiszen ezek alkalmasak arra, hogy kárt tegyen velük magában az ember.

Lajcsi egyik ügyvédje a Borsnak megerősítette: szerdán ügyfele és gyermekei találkoztak.

– Valóban így van, és nagyon jól sikerült a találkozás. Lajos hosszú idő után láthatta újra a gyermekeit, és egy megható órát tölthettek együtt –mondta a Borsnak dr. Szilágyi Roland, aki a kérdésünkre az előzetes meghosszabbításáról szóló bírói döntésről is beszélt.

– Egyelőre hivatalos úton nem kaptuk meg, állítólag már postázták a részünkre. A tartalmáról azonban személyesen már tájékozódhattunk a bíróságon. Arra hivatkozva hosszabbították meg kilencven nappal az előzetes letartóztatást, hogy fennáll a tanúbefolyásolás, összebeszélés és a bűnismétlés veszélye. Három napunk van fellebbezni, és ezt meg is tesszük – mondta. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/
origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711699815
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085164_auto_resized.jpg
vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711699815
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17025426_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711699815
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel