Celeb

Pszichiátrián kezelik Britney Spears-t

Bors

Létrehozva: 2019.04.05.

Megint az összeomlás küszöbén áll a hajdani tinibálvány. Az énekesnő önként vonult be egy harmincnapos mentális terápiára.

– Mindenkinek szüksége van egy kis énidőre – fogalmazott az Instagramján Britney, akit édesapja, egyben menedzsere, Jamie Spears betegeskedése viselt meg. A férfin év elején életmentő műtétet hajtottak végre, s még mindig nem biztos, hogy teljesen felépül. A TMZ információi szerint Britney egy hónapot tölt majd egy pszichiátriai intézetben.

A rajongók okkal aggódnak az énekesnő állapotáért, ugyanis 2007-ben már volt egy látványos idegösszeomlása. Ekkor kopaszra borotválta a fejét, és esernyőjével egy fotósra támadt, aki egy benzinkútnál próbálta lekapni az őrjöngő énekesnőt. Britney tizenévesen lett sztár, de nem tudta feldolgozni a sikert és a hirtelen jött népszerűséget. Egyre többet nyúlt az alkoholhoz, és kapcsolatai is sorra tönkrementek.

Emlékezetes: első házassága alig három napig tartott, egy szilveszteri buli hevében kötötte Las Vegasban, majd másnap annulláltatta. Táncosával, Kevin Federline-nal sem ment simán az együttélés, Britney korán lett édesanya, de két fiát összeomlása után nem tudta gondozni, a gyermekei felügyeleti jogát is elvették tőle, sőt őt magát is apja gyámsága alá helyezték, hiába volt nagykorú.

Az elmúlt években úgy tűnt, hogy az énekesnő összeszedte magát, ki­egyensúlyozott, sokat koncertezett, az elmúlt két évben Las Vegasban állandó show-ja volt, amiből egy sem ma­radt el miatt. Ma­gánélete is rendbejött, visszakapta a fiait, és még mindig dúl a szerelem közte, és fiatal táncosa, Sam Asghari között. Úgy tűnik, azonban mégsem elég erős, hogy az újabb bajokat segítség nélkül vészelje át.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087599_auto_resized.png
origo.hu

Nehéz döntést kellett meghoznia G.w.M exének, Nagy Melanie-nak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711708220
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089235_auto_resized.jpg
ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711708220
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17067198_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Óraátállítás: Ha azt hiszed, csak a faliórát kell átállítani, van egy rossz hírünk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711708220
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel