Psota volt férje: Irén a világ csodája volt

Psota Irén mindig azt mondta: neki még dolga van. Sosem volt tétlen, egy pillanatig sem tudott nyugton maradni, csak ha szundikált délután. Csütörtökön azonban örökre nyugovóra tért a legendás színésznő.
Psota Irén mindig azt mondta: neki még dolga van. Sosem volt tétlen, egy pillanatig sem tudott nyugton maradni, csak ha szundikált délután. Csütörtökön azonban örökre nyugovóra tért a legendás színésznő.

A fura, hullámvonalú kanapéján nyújtózott, Zsuzsi kutya a lábához kucorodott. Fején az elmaradhatatlan turbán, hosszú ujjai közt cigaretta. Beszéd közben, ahogy lendült a karja, a cigarettafüst boltívet húzott fölé. Ilyen volt otthon. A színpadon páratlan. Nagy generáció volt az övé, olyan zseniális művészekkel játszott együtt, mint Tolnay Klári, Kiss Manyi, Pécsi Sándor, Márkus László, Mensáros László, Gábor Miklós, Almási Éva, Huszti Péter, akik közül kitűnni szinte lehetetlen. De A Psotának sikerült. Hihetetlen jelenléte, döbbenetes drámai ereje volt a színpadon. Királynő volt.

A 80. születésnapja után, 2009. április 11-én, szombaton este játszott utoljára, aznap vonult vissza a színpadtól. Már életében óriási űrt hagyott maga után.

© Fotó: MTI

© Fotó: MTI

Psota háromszor volt férjnél, de régóta egyedül élt budai lakásában, ahonnan páratlan kilátás nyílt a városra. Nem szó szerint egyedül. Mindig vele volt Marika, aki vigyázott rá és mindig mellette volt egy kutya, akit agyonkényeztetett és akkor is Zsuzsinak hívott, ha fiú volt. Nyaranta gyakran össze lehetett futni Irénnel Balatonszéplak-felsőn, ahogy kedvenc éttermében élvezte a napsütést. Szinte gyermekien rajongott a déli partért.

© Fotó: MTI

© Fotó: MTI

Mióta betegeskedett, már oda sem járt. Az utóbbi időben próbára tette türelmét az élet. Csípő- és combnyaktörés, in­farktus, tüdőgyulladás. Alig jött ki a kórházból, újból bekerült. A János kórházban kivételes bánásmódban részesült, de így is nehezen viselte a fájdalmat. Az utóbbi napokban mindenki örült, mert hosszú idő után először végre jókedve volt. Hittek abban, hogy most tényleg jobban lesz. Még akkor is, ha köztudott: a súlyos betegek állapota a vége előtt általában látványosan javul. Irén szíve, tüdeje végül felmondta a szolgálatot.

© Fotó: MTI

© Fotó: MTI

Mindig azt mondta: neki még dolga van. Sosem volt tétlen, egy pillanatig sem tudott nyugton maradni, csak ha szundikált délután. Akkor viszont életveszélyes volt zavarni.

A művésznő a szerelmeiről szóló könyvében azt kérte, ha meghal, a sírjára azt írják: „élt egy évet és három hónapot. Ennyi ideig volt igazán boldog az életében”.

Volt azonban egy másik híres mondása is: „Tudja mi lesz a fejfámra írva? Meghalt, mert ráért” – búgta összetéveszthetetlen hangján, és nevetett. Hangosan, psotásan.

© Fotó: MTI

© Fotó: MTI

Pályatársak búcsúja

Bodrogi Gyula

– Több mint fél évszázada ismerem Irént, vagyis ismertem. Nagyon nehéz ez most, ilyen frissen – mondja el-elhaló hangon a telefonba Bodrogi Gyula.

– Olyan fantasztikus energiákkal rendelkezett, amelyekről azt hitte az ember, hogy sosem múlnak el. Nem ismertem nála életrevalóbb embert a világon. Az egyetemen kéne tanítani, hogy kell kiválni a tömegből, hogy kell egyedinek lenni. De persze ezt nem lehet tanítani, erre születni kell, Psotát csak követni lehet. Mélységes fájdalommal búcsúzom tőle.

Kautzky Armand

– Engem kért fel, hogy a Psota! Psota! Psota! című önálló estjén segítsem őt – ami óriási megtiszteltetés volt – meséli Kautzky Armand.

– Hogy milyen volt testközelből ismerni egy ilyen kivételes művészt? Az utolsó pillanatig azzal a rajongással és tisztelettel figyeltem, mint az első percben. Mérhetetlen precizitás és profizmus jellemezte, komolyabban vette a színpadot, mint a saját életét. Közel húsz évig játszottunk a Madáchban egy társulatban, mérhetetlenül sokat kaptam tőle. Felfoghatatlan, hogy elment Irén, Isten nyugosztalja!

Törőcsik Mari

– Túl közeli a dolog, nem is tudom, hogy nevezzem, ilyenkor... amikor elmennek, mert már olyan öreg vagyok, hogy nemcsak a családom tagjai, de a kollégáim közül is elmegy egy csomó ember – akkor elviszik a lelkem egy részét – mondja megtörten a művésznő.

– Az ország egyik legnagyobb színésze ment el… Irén nagyon magára akart maradni az utolsó éveiben, nem engedett közel senkit. Pedig nagyon tudott szeretni, mi nagyon szerettük egymást. Amennyire bezárta saját magát, annyira nyitott volt a szeretetre.

Molnár Piroska

– Nagyon megrázott Irén halála, tiszteltem és szerettem őt – mondja a Nemzet Színésze. – Egy kivételes figura távozott közülünk, pótolhatatlan.

Ungvári Tamás

– Most szállt le a repülőm, ez az első telefon, amit felveszek, nem tudtam, mi történt – mondja megdöbbenve a Széchenyi- és József Attila-díjas író-műfordító, Psota Irén volt férje. A színésznő és Ungvári tizenkét éven át volt együtt, ez volt Irén leghosszabb kapcsolata.

– Mit is mondhatnék róla? – kérdez vissza. – Irén a világ csodája volt, a távozásával szegényebbek lettünk mindannyian. A legnagyobb színészek egyike volt, fájdalmas ez a hír.

Csak a halálom előtt olvasható el, de siess!

Psota Irén, a Nemzet Színésze, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Madách Színház művésze 1929. március 28-án született, Budapesten. Gyermekkorától a színészi pályára készült, 1952-ben végzett a Színművészeti Főiskolán, és azonnal a Madách Színházba szerződött.

Százhuszonhét színházi bemutató fűződik a nevéhez, hatvannál több filmben és számtalan tévéjátékban játszott. Három nagylemeze jelent meg. Gazdag és színes pályájáról három könyvet is írt. Az utolsó – ami 2008-ban jelent meg – címe: Csak a halálom előtt olvasható el, de siess! Utolsó színházi munkája a Psota, Psota, Psota! című önálló estje volt a Madách Színházban.

Kapcsolódó véleménycikkünket ide kattintva olvashatja!