Celeb

Prostiként talált férjet a szexi sorozatsztár

Bors

Létrehozva: 2016.01.03.

A Szellemekkel suttogó című sorozat sztárja, Jennifer Lowe Hewitt sok pasit elfogyasztott, mire rálelt élete szerelmére, gyermekei apjára.

Sokáig küzdött a boldogságért Jennifer Lowe Hewitt, akinek szerencsétlen pasiügyei lázban tartották Hollywoodot. Gyakori szerelmi csalódásai a testén is nyomott hagytak: hol vékonyan, hol moletten fotózták, és az újságok előszeretettel élcelődtek narancsbőrös combjain és hátsóján.

– Egy nő sem tökéletes! A különbség csak annyi, hogy én nem is próbálok annak látszani – vágott vissza a kritizálóknak a 37 éves Hewitt. Jent tizenéves korától ismerjük, amikor egy horrorfilmben sikoltozott. Karrierje szépen ívelt felfelé, a férfiak is a lábai előtt hevertek. Szeretőinek lajstroma hosszú, többek között John Mayer, Enrique Iglesias, Cris Benson és Jamie Kennedy élvezhette bájait. Változást az Ügyféllista című sorozat hozott az életébe.

Jen prostituáltat játszott, a férje szerepét Brian Hallisay kapta meg. A két színész hamar egymásra talált. Első gyermeküket várták, amikor összeházasodtak, idén nyáron pedig megszületett második csemetéjük. – A kislányom, Autumn és a kisfiam Atticus ráébresztettek arra, hogy a siker semmit sem ér, ha nincs kivel megosztanod. Most először érzem igazán, hogy boldog vagyok – nyilatkozta Jennifer.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140395_auto_resized.jpg
origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713483909
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141707_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713483909
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713483909
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713483909
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók