Celeb

Prosti volt Verebes első felesége

K. Sz.

Létrehozva: 2018.06.12.

A 70 éves színész-rendező családja nem örült választottjának, aki azóta Amerikában él.

A női nem egyik legnagyobb tisztelőjeként számon tartott Verebes István első, igen rö­vid életű há­zasságáról eddig ke­veset tu­dott a közvélemény, ám egy eléggé pi­káns dolog napvilágot látott a sztár frissen megjelent Tólig című könyvében: a hölgy prostituáltként dolgozott az éjszakában. Megismerkedésük történetét is elárulta: a kor egyik ismert karakterszínésznője, Simonyi Magda mutatta be őket egymásnak.

– A színésznő rögtönzésszerűen leánykereskedelemmel is foglalkozott, külföldről hazalátogató, könnyűvérű lányokat közvetített ízlésesen, tapintatosan és díjazásmentesen. Kerítéseinek egyik diadala, hogy 1971-ben a Fészekben, törzsasztalunk matrónájaként, komoly menedzsere lett első házasságomnak. Ennek a szüleim kevésbé örültek, és még az sem nyugtatta meg őket, hogy Simonyi másoknak jutalékért kerített, ne­kem meg grátisz – mesélte Verebes, akinek legendás édesapja, Verebes Károly igen frappánsan fejezte ki a véleményét a fiának.

– Amikor apám megtudta, hogy egy volt prostituáltat vettem feleségül, csak annyit mondott: te tudod, mit csinálsz, csak ne várd el tőlem, hogy esténként a Traviatából énekeljem az öreg Germont áriáját – utalt a darab főhősére, aki egy haldokló prostituált volt, ám a szerelme apja, Germont, feloldozást adott a tü­dőbeteg örömlánynak.

A rövid életű házasság után Verebes még háromszor nősült: a tragikus körülmények között elhunyt Héczey Éva színésznő után  Kánya Katát vette feleségül, majd Fejes Ágnest, aki 1996 óta odaadó társa. Első nejéről Verebesnek igen kevés információja maradt, elmondása szerint úgy tudja, valahol Los Angelesben él úriasszonyként. Megkérdeztük Verebest a leírtakról, de nem kívánt több információt adni. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083757_auto_resized.png
origo.hu

Nem sokat takar Wolf Kati melleiből a mélyen dekoltált ruha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711707914
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089235_auto_resized.jpg
ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711707914
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085489_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek sok pénzt hoz a tavasz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711707914
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel