Celeb

Profi testépítő lett az M1 híradósából

M. R.

Létrehozva: 2016.01.18.

Elképesztő formában van a 43 éves híradós, Szentpéteri Eszter, aki mára profi fitneszversenyző is lett.

A Hír Tv híradósaként, majd a köztévé egyperces híradóinak riportereként ismerte meg az ország Esztert, de 2012-ben új irányt vett az élete. Elkezdett rendszeresen edzőterembe járni, mert elégedetlen volt ma­gával. – Életemben akkor voltam a legkövérebb, egyetlen nyár alatt tíz kilót szedtem fel. Addig mindig csak tavasszal mentem le az edzőterembe, hogy pánikszerűen felkészüljek a bikiniszezonra – mondta a Borsnak a híradós.

Ezután már hetente háromszor edzett, le is adott tizenhárom kilót, de versenyezni még nem akart. Két és fél évvel ezelőtt egy edzőteremben megismerte az egykori Hip Hop Boyz tagját, Kalocsai Krisztiánt. – Odalépett és szólt, hogy nem szabályosan csinálom a gyakorlatokat. De azt is mondta, hogy versenyeznem kellene. Először nevettem rajta, de aztán elkezdtük a felkészülést.

A híradós tavaly májusban már el is indult első versenyén, és az egyik kategóriában rögtön a hatodik, pontszerző helyen zárt. Bár azóta felszedett tíz ki­lót, de ezt tudatosan tette: időlegesen át kellett állnia a szénhidrátban és húsban jóval gazdagabb, férfiaknak szóló test­építőétrendre. De hamarosan újra visszatér a diétához. Idén ősszel és a 2017-es őszi magyar kupán is elindul, jelenleg a Berkes Teamben versenyez.

A legnehezebb a testépítéshez elengedhetetlen pihenést megoldania, ugyanis éjszakai ügyeletesként gyakran szólítja a szakmája. De bármikor képes néhány órára álomba merülni, ha ideje van. A dohányzásról rég próbál leszokni, nemrég hagyta el újra. Orvos férje mindenben támogatja, ő profi vitorlázó. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145415_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási szponzori szerződést köthet a Fradi egy hatalmas világvállalattal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713558615
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713558615
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143273_auto_resized.jpg
astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713558615
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713558615
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt