Polgár Tünde megrázó vallomása: Nem kíváncsi rám az édesanyám – interjú

Sokat hallottunk arról, hogy Miskolcon született, milyen volt a gyerekkora?

Édesapám reggeltől estig dolgozott vendéglátósként, hogy mindenünk meglegyen az öcsémmel. 13 éves koromban már volt, amikor én is mentem diákmunkára, az egyik legemlékezetesebb, amikor nyáron, egy szuterén helyiségben csavarokat válogattam.

Az édesanyjáról viszont soha nem beszél. Mi ennek az oka?

Úgy gondoltam, hogy róla egyszer fogok csak beszélni, mivel 12 éves korom óta nem része az életemnek, illetve az életünknek. Nem tartom magam olyan embernek, aki siránkozik, a nagymamámtól megtanultam, hogy felállunk, leporoljuk a ruhánkat, és megyünk tovább. Bölcs asszony, aki egy világháborút és az 56-os forradalmat is végigcsinálta. Ez a gondolat kísért az életemben és vitt előre az utamon.

Miért döntött úgy az édesanyja, hogy nem kíváncsi önökre?

Nem tudjuk az okát. Édesapám szorgalmas, dolgos ember volt, mindent igyekezett megteremteni, anyu meg alkoholista. Hullámzó volt az életünk vele, hol jókedve volt, hol jobb volt elkerülni. Nekünk az öcsémmel sajnos ez volt a „normális”, mivel mióta az eszemet tudom, ilyen állapotban volt. Nálunk nem volt meglepő, ha a kisboltból pálinkát vagy Hubertust kellett hazahoznom kislányként. Az édesapám sokat harcolt érte, volt elvonón is, de mindig visszaesett. Kilenc­éves voltam, amikor elváltak, de akkor a bíróság az édesanyámnak ítélt minket. Apám éjjel-nappal dolgozott, hogy legyen egy kis házunk, és több mint két évvel később megkaphassa a felügyeleti jogunkat. Édesanyámnak rendszeres láthatása volt, de nem kívánt vele élni.

Önök keresték őt a testvérével?

Rengeteget bicikliztünk arra, ahol az élettársával élt. Próbáltuk hívni, közel maradni hozzá, de ő úgy érzete: elárultuk őt, ezért mindig elhajtott minket. Hosszú évekbe telt ezt feldolgozni, a tanulásba, a könyvekhez menekültem. 35 éve nem találkoztunk, egyszer beszéltünk csupán, amikor lábtöréssel kórházba került, és úgy gondolta: lányaként kutya kötelességem őt anyagilag segíteni abban a helyzetben.

Segítette?

Minden további nélkül.

Elképesztő emberi tartásra vall, hogy ezek után is őt helyezte előtérbe.

Sokan mondják, hogy a sikeres embereknek mindig van egy nagy tragédia az életé­ben, ami erőt ad, hogy a legjobbat hozzák ki magukból. Ezért az ismertséget és a jólétet igyekszem hasznos dolgokra fordítani: segítettem hátrányos helyzetű nőkön, szegény gyerekek beiskoláztatásában vagy legutóbb számítástechnikai eszközöket gyűjtöttünk a szegényebb településeknek, hogy ott is tudjanak tanulni a diákok távoktatásban.

Sok mindent elért: sikeres riporter, majd üzletasszony lett, a Viasat3 Feleségek luxuskivitelben című műsorának legmeghatározóbb arca, Polgár Árpád személyében igazi társra lelt és szeretetben felnevelték a fiukat, Danit.

Ha már két napot távol vagyok a fiamtól, rosszul érzem magam. Azt tudom, hogy miután megismerkedtünk Árpival, és jött Dani, mindent értük, a családomért tettem. Pedig a házasságtól féltem, nem is akartam, mert láttam, milyen volt a szüleimé. Édesapám hosszú évekig egyedül volt, mire kiheverte ezt az egészet, és megismerte a mostohaanyámat.

Végül mégiscsak igent mondott Árpádnak.

A 40. születésnapomon egyszer csak letérdelt elém, és megkérte a kezem. Alig pár perc múlva már fehér ruha volt rajtam, és az esküvőre készültünk. Lehet egy ilyen meglepetésre nemet mondani? (Nevet) Árpival ezért is vagyunk szerencsések, mert a játékosság és a humor sosem hagy el minket. Nem rózsaszín köd az életünk, de a vitákon is felül tudunk emelkedni.

Dani fia közben felnőtt, sikeres vlogot működtet, és készül a továbbtanulásra.

Hihetetlen, hogy elszaladtak ezek az évek, mára kész férfi lett, sőt! Tavaly voltak itt barátai az amerikai suliból, ahova még akkor járt, amikor kint éltünk, és azt láttam, sokkal érettebb a kortársainál. Az utolsóelőtti év számára most nagyon meghatározó, mivel ezek az eredményei nagyban befolyásolják, hova veszik fel. Áprilisban mentünk volna New Yorkba több egyetemet megnézni, közben meghívást kapott a neves Harvard Egyetemre egy, a fiatalokat megcélzó programra, júniusban pedig a kaliforniai egyetemeket látogattuk volna végig, de ez most úgy tűnik, elmarad a járvány miatt. Nehéz lesz őt elengedni, ha itt az idő, de tudom, nagyon helyén van az esze és a szíve.

Most van anyák napja, kit hív föl ilyenkor?

A nagymamámat, nagyon hiányzik már a járvány miatt, rég nem láttam, és a születésnapját sem tudtuk megünnepelni. Egyébként nem tartom különösebben számon ezt a napot, de persze Árpi és Dani mindig készülnek valamivel. Szerencsés vagyok, mert úgy érzem, nálunk évente nem csak egyszer ünnepelnek itthon, hanem sokszor kedveskednek kisebb meglepetésekkel.