Celeb

Pokoli nyaralás: rendőrökkel dobták ki Gitanót és családját

GYLF

Létrehozva: 2017.07.22.

<p>Százezreket fizetett előre három napért.</p>

Forrás: AFP, Facebook

Kislányát a jövő héten megműtik, évek óta nem nyaraltak, így a zenész Nagy Laci Gitano úgy döntött, elviszi a tengerhez a családját. Közel hétszázezret fizettek ki előre, a kaland azonban hamar véget ért.

– Már az furcsa volt, hogy nem kértek tőlünk igazolványokat amikor megérkeztünk. Aztán első este hiába vártuk egy órán át a vacsorát, zárás előtt csak annyit kérdeztek, mire várunk. Másnap ugyanígy nem kaptunk, harmadnap már az asztalunkat se terítették meg, azt mondták, ebédeltünk, vacsora nem jár. Igen ám, de nem is ebédeltünk ott. De nem ez volt a legszörnyűbb – meséli a Borsnak Gitano.

– Az ismételten elmaradt vacsora után megbeszéltük a menedzserrel, elviszem a családom máshová enni, lefektetem a gyereket és leülök beszélni a hotel vezetőjével. Megígérte, de mire visszaértem, már alig akart szólni neki. Végül felkeltették. Részegen, ordibálva jött le valamelyik emeletről. „Ti vagytok a probléma!” – ordította felém, feltételezem azért, mert magyarok vagyunk. És nem csak fenyegetőzött, rendőröket is hívott. Ahogy megjöttek, bementek vele egy szobába, majd kijöttek és már tudtam, végünk. Útlevelet akartak, meg a pisztolyuk felé nyúlkáltak, a feleségem már sokkos állapotban volt. Rávettem, menjünk fel, pakoljunk. Ők a szobába is utánunk jöttek, a pár hónapos gyereket is felkeltették, a cuccunkat dobálták ki a szobából, ordítottak. Félelmetes volt, a feleségem zokogott, a gyerekek megrémültek. Ilyen állapotban vezettem haza – magyarázta Gitano, aki itthon azonnal panaszt tett.

Az utazási iroda vezetője magánszemélyként felajánlott neki egy háromnapos visegrádi wellness-nyaralást és ígéretet tett: kártalanítják és kivizsgálják az ügyet.

A hotelt mi is kerestük, amennyiben megkapjuk a válaszaikat, közöljük.

Készüljön a vészhelyzetre!

Egy határon túli nyaralásra érdemes jobban felkészülni, mint egy belföldi pihenésre, hiszen a nyelvi és egyéb, helyi akadályok megnehezíthetik az esetleges reklamációt.

Pénz – Legyen nálunk anyagi vésztartalék, melyet lehetőség szerint ne kártyán, hanem készpénzben, és ne egy, hanem több helyen, arányosan elosztva tároljunk.

Pozitív hozzáállás – Ha nem is értik a nyelvünket, a testbeszédünk és a hanghordozásunk sokat elárul. Őrizzük meg a hidegvérünket, kedves határozottsággal többre megyünk, mint arroganciával. Ha nem járnánk teljes sikerrel, vetessünk fel jegyzőkönyvet és haladéktalanul értesítsük az utazási irodánkat!

Kontakt – Vigyük magunkkal az utaztatónk elérhetőségét, a helyi magyarországi nagykövetség, konzulátus számát, hogy szükség esetén azonnali segítséget kérhessünk tőlük.

Dokumentumok – A szerződésünkről, a foglalásunkról, a biztosításunkról és a hivatalos papírjaink, illetve azok másolatai egyaránt legyenek nálunk, hogy szükség eseten azokkal is alátámaszthassuk az igazunkat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143354_auto_resized.jpg
origo.hu

Kicsoda Kovács István bíró, Barcelona új közellensége?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713511211
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140117_auto_resized.jpg
ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713511211
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713511211
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713511211
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket