Celeb

"Pokoli emlékek" - Gregor Bernadettet is zaklatták

Bors

Létrehozva: 2017.11.02.

A Story csütörtökön megjelent számában 20 éves sérelmekről vallott Gregor Bernadett. A színésznőt sem kerülték el pályája során a zaklatások, de saját bevallása szerint Marton Lászlóról nem őriz rossz emlékeket, de a Színművészeti Egyetemen éveken át kellett megalázó helyzeteket átélnie.

Elmondása szerint már a felvételin közel meztelenül kellett bizonyítania, már akkor félelem lett rajta úrrá, és a helyzet később sem változott.

"Az egyik első helyzetgyakorlat során például valóságos pofonoknak és csókoknak kellett elcsattanniuk. Az egyik osztálytáram, akinek akkor még a nevét sem tudtam, a nyelvét dugta a torkomig, majd megpofozott. Nem hibáztatom érte, ő is csak azt tette, amit az istenként tisztelt tanáraink utasították" - vallotta be Gregor, akinek elsőéves vizsgáján anyaszült meztelenül kellett előadnia egy jelenetet a Rómeó és Júliából.

"Életemben soha nem szégyelltem úgy magam" - tette hozzá a színésznő.

Elmondása szerint félelemből tűrte a megaláztatásokat.

"Én is rettegtem, hogy ha nem teszem meg, amit kérnek, akkor kirúgnak" - mondta Gregor, aki elmesélte, hogy egy társának azt mondták, az egyetemre nem lehet szűzen járni, lefeküdt hát valakivel, ám ennek ellenére az első év végén így is eltanácsolták.

Gregor szerint a szakmán belül nyílt titok, hogy vannak esetek, amik még a Marton László zaklatási ügyénél is durvábbak.

"A szakmában már régen szóbeszéd, hogy hol, mi folyik. Az a baj, hogy félnek, de meglehet, hogy nem ez az első és utolsó eset. Kollégákkal beszélgettünk arról, hogy nem vagyunk egyformák, nem lehet hibáztatni egyetlen áldozatot sem, mert amikor valaki tiszteletlenül közeledett felém, én sem voltam képes senkit tökön rúgni, elküldeni az anyjába" - mondta Gregor.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143908_auto_resized.jpg
origo.hu

Budapesti luxusüzlet-rablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713541210
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713541210
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713541210
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713541210
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144603_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora