Celeb

Pókát sok emlék fűzi az elhunyt Szénichhez

N. D.

Létrehozva: 2017.06.18.

Teljesen kizárta magát a zenészéletből és visszavonultan élt Szénich János, akivel egykori zenésztársai utoljára a Hobo Blues Band 25 éves jubi­leumi koncertjén találkoztak. A napokban, 65 éves korában elhunyt, kétnyakú gitárjával híressé vált zenész 1979-ben Póka Egon basszusgitáros ajánlására csatlakozott a zenekarhoz, ahol csupán a kezdeti időszakban volt jelen.

– Gyakorlatilag teljes mértékben megszakadt a kapcsolat közte és a zenész szakma között, senki nem tudott róla szinte semmit – mesélte lapunknak Póka Egon, a Hobo Blues Band basszusgitárosa.

– Sokáig dolgozott külföldön vendéglátó zenészként, viszont vannak, akik szerint vidéken élt valamelyik rokonánál. Sajnos egyre gyakrabban kell elköszönnünk korosztályunk zenész tagjaitól, ez az élet rendje. Jánossal voltak jó éveink együtt, fiatal koromból több szép emlékem is kötődik hozzá. Az egyik emlékezetes sztori az volt, amikor lementünk a Balatonra a társasággal, főztünk egy paprikás krumplit és együtt ebédeltünk, amivel a probléma csak az volt, hogy kicsinek bizonyult az asztal. Valamelyikünk fogta magát, ki­emelte az egyik ajtót a helyéről és azt ültük körbe. Igen ám, de Szénich életében fontos szerepet töltött be a szexualitás, ebéd után mondta is a barátnőjének, hogy: „na, gyere Baba!”. Bementek a szobába, de hát nem volt mit bezárni maguk mögött, mert az ajtó volt az asztal – emlékezett vissza nevetve Póka Egon.

Szénich János temetéséről egyelőre nincs hír.             

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144289_auto_resized.jpg
origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713577511
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713577511
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713577511
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713577511
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában