Celeb

Plasztikázással vádolják Endrei Juditot

Fái

Létrehozva: 2019.05.07.

Mindig is a természetesség híve volt, mégis ráfogták, hogy kés alá feküdt, megműttette magát a ma 66 éves műsorvezető.

Endrei Judit meglepődött, amikor egy ismerőse a Facebookon megírta neki, hogy megvédte, amikor azzal gyanúsították, hogy plasztikáztat.

– Jót kacagtam, és válaszul kitettem magamról egy képet, amin csak egy kis smink van rajtam – meséli Judit.

– Nem veszem olyan komolyan, nem bántottak meg. Ma vagyok hatvanhat éves, talán ezért. Ha eddig nem zavart itt ez a ránc, a tokám, ez a has, a fenekem mérete, akkor most feküdjek kés alá? Az egész életemet természetesen élem, elfogadom, hogy az idő múlik. Nem hi­szem, ha művileg belenyúlunk, akkor biztosan fiatalabbnak látszunk. Más, ha egészségügyi okok miatt kell, de most a szépészetről beszélünk. Soha nem fekszem kés alá. Judit mindig is természetes szépség volt, ami nem a tökéletes külsőt jelenti. – Nekem nem az számít, hogy aranymetszésben legyen a füle, hanem hogy érezze jól magát a bőrében. Én jól érzem magam. Nekem is vannak hullámvölgyeim, de most éppen pezsgő pillanatban vagyok – neveti el magát.

– Télen megjelent az új könyvem, sokat utazom, és mindenhol szeretettel fogadnak. Műsorom lett a Story4-en, a gyerekeim felnőttek, kezdik megtalálni a helyüket az életben. Még az sem zavar, hogy esik. Szép az a kép, amivel Judit visszavágott a plasztikavádra. Egy közönségtalálkozón készítette róla valaki.

– Túl sok ru­hám nincs. A kisebbik lá­nyom győzköd, mama ve­gyünk va­lamit. De nem szeretek shoppingolni. Nyilván közrejátszik a súlyom is, hogy nem olyan egyszerű ruhát találnom. Van négy-öt olyan, amit ötvenedszer is szívesen felveszek. De legalább a műsoromban változatos a ruhatáram, ott öltöztetnek. Jólesik, hogy örülnek nekem. Biztos van, aki azt mondja: ez az öreglány mit keres még itt? Ezzel nem kell foglalkozni. Jó lenne, ha az idős kor nem szégyenteljes, hanem megbecsült lenne. Egy húszéves nem tudja, amit én tudok, de közben én is tanulok a fiataloktól, szeretek velük lenni.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145808_auto_resized.jpg
origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713566411
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143697_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145716_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138042_auto_resized.jpg
vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713566411
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713566411
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713566411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt