Plasztikázással vádolják Endrei Juditot

Endrei Judit meglepődött, amikor egy ismerőse a Facebookon megírta neki, hogy megvédte, amikor azzal gyanúsították, hogy plasztikáztat.

– Jót kacagtam, és válaszul kitettem magamról egy képet, amin csak egy kis smink van rajtam – meséli Judit.

– Nem veszem olyan komolyan, nem bántottak meg. Ma vagyok hatvanhat éves, talán ezért. Ha eddig nem zavart itt ez a ránc, a tokám, ez a has, a fenekem mérete, akkor most feküdjek kés alá? Az egész életemet természetesen élem, elfogadom, hogy az idő múlik. Nem hi­szem, ha művileg belenyúlunk, akkor biztosan fiatalabbnak látszunk. Más, ha egészségügyi okok miatt kell, de most a szépészetről beszélünk. Soha nem fekszem kés alá. Judit mindig is természetes szépség volt, ami nem a tökéletes külsőt jelenti. – Nekem nem az számít, hogy aranymetszésben legyen a füle, hanem hogy érezze jól magát a bőrében. Én jól érzem magam. Nekem is vannak hullámvölgyeim, de most éppen pezsgő pillanatban vagyok – neveti el magát.

– Télen megjelent az új könyvem, sokat utazom, és mindenhol szeretettel fogadnak. Műsorom lett a Story4-en, a gyerekeim felnőttek, kezdik megtalálni a helyüket az életben. Még az sem zavar, hogy esik. Szép az a kép, amivel Judit visszavágott a plasztikavádra. Egy közönségtalálkozón készítette róla valaki.

– Túl sok ru­hám nincs. A kisebbik lá­nyom győzköd, mama ve­gyünk va­lamit. De nem szeretek shoppingolni. Nyilván közrejátszik a súlyom is, hogy nem olyan egyszerű ruhát találnom. Van négy-öt olyan, amit ötvenedszer is szívesen felveszek. De legalább a műsoromban változatos a ruhatáram, ott öltöztetnek. Jólesik, hogy örülnek nekem. Biztos van, aki azt mondja: ez az öreglány mit keres még itt? Ezzel nem kell foglalkozni. Jó lenne, ha az idős kor nem szégyenteljes, hanem megbecsült lenne. Egy húszéves nem tudja, amit én tudok, de közben én is tanulok a fiataloktól, szeretek velük lenni.