Celeb

Pénzt varázsolt a hajléktalanoknak Hajnóczy Soma - videó

ozs

Létrehozva: 2018.03.02.

<p>Könnyes szemmel nézték a hajléktalanok, ahogy az öt forintosból két kétszázas, az ötszázasból ötezres lett. Igaz, ez csak bűvésztrükk volt, de mivel a pénzt meg is kapták Hajnóczy Somától, így számukra valósággá vált a varázslat.</p>

Hajnóczy Soma kétszeres magyar bűvész világbajnokunk nemrég úgy döntött, hogy bûvészetével azokon segít, akiknek legnagyobb szükségük van rá: a budapesti hajléktalan embereken. 

– A kis csapatommal az volt a célunk, hogy felnyissam az emberek szemét, ne csak az ünnepi áhítatos hangulat befolyásolása alatt, hanem az év többi napján se feledkezzenek meg a szegényebb körülmények közt élő honfitársainkról. Durván hangzik, de több mint 50 ezer hajléktalan ember él Magyarországon. Nekik az utca jelenti az otthont. Már a legapróbb feléjük tett gesztus is hatalmas segítség lehet számukra – magyarázta Hajnóczy Soma, aki annak érdekében, hogy szebbé varázsolja ebben a hideg időben a hajléktalan emberek mindennapjait, teljesítette néhányuk kívánságát. 

– Bár a videóra nem lett bevágva, de nem csak trükkökkel, hanem például hőtartó fó-liával is megajándékoztunk minden hajléktalant. Meglepődve fogadtak ugyan mindenhol minket, de nem vették provokációnak, amikor megszólítottuk őket. Amikor a semmiből előrántottam egy papír ötezrest, és meggyőztem őket arról, hogy az igazi, akkor meghatódottságukon azért látszott, hogy elhiszik: abban a pillanatban egy igazi csoda részeseivé váltak  – mesélte boldogan Soma.

Hatévesen eltüntették

Hajnóczy Soma hatéves korában szeretett bele az illúzió világába, amikor egy bűvész felhívta a színpadra, és eltüntette egy dobozban. Az akkori nagyokat, leginkább David Copperfieldet szerette és nézte. 2000 és 2010 között a legtöbb jelentős világversenyt megnyerte. Műsoraiban a hagyományos bűvészi kézügyességet modern technológiákat felhasználó elemekkel ötvözi.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147497_auto_resized.jpg
origo.hu

Újra hódít a retro butatelefon, pörögnek a Nokiák, Ericcssonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27251_resized.jpg?avcount=1713630616
origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143768_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27256_resized.jpg?avcount=1713630616
origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713630616
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713630616
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/OkUOr10Z6uyqLLfKGDZlKN021eZBQVGdgSF7eoz1Tc4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RkMGY1ODYwMmI4YzRlNjk4MGMzNzZmYjE0YTJlZDk4.jpg
Karrier

„Ilyen helyzetben pofont kapni..." - Kökény Dani menedzsere az internetről értesült, hogy az énekes dobta őt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?