Más szemmel nézzük ezentúl a szépséges magyar modell és a Forma–1 brit világbajnokának nyilvános összebújásait, hiszen most már tényleg nyilvánvaló, hogy ők nem egy szerelmespár, csupán két, két lábon járó reklámtábla, akiknek a közös szerepléseik duplán teszik boldoggá a cégeiket.
Mint arról lapunkban csütörtökön beszámoltunk, egyre gyanúsabb Barbara és Lewis, akik rendre összebújnak, ahogy meglátja őket egy kamera, de közben ha azt kérdezik, hogy együtt vannak-e, hevesen tagadják. Hogy akkor mi értelme a nyilvános enyelgésnek? A válasz: pénz, pénz és pénz.
A két híresség kapcsolata pusztán reklámviszony, az üdítőitalos cég ügyes kampánya, aminek köszönhetően dollármilliókat kaszálhat a vállalat, és persze, jut ebből Barbarának és Lewis-nak is, vagyis minden szereplő jól jár.
Ha voltak, akik még kételkedtek ebben, azok számára most újabb bizonyítékot mutatunk: Hamilton tavasszal bekerült a L’Oreal elit klubjába, oda, ahol Palvin Barbarán kívül Jane Fonda és Eva Longoria is csapattag. Szupersztárok, akik elképesztő gázsiért népszerűsítik a bőrápoló krémeket. Barbarának és Lewisnak ráadásul még csak nagy erőfeszítésébe sem kerül, hogy eleget tegyenek a megrendelőknek, nekik elég csak úgy összegabalyodni egy diszkóban, ahogy talán a másik világcég kedvéért tették.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.