Celeb

Pécsi Ildikó: Egy percet sem tudnék élni a férjem nélkül!

Kisgyőri Kata

Létrehozva: 2019.04.28.

<p>Pécsi Ildikó és Szűcs Lajos ötven éve rajongásig szereti egymást, pedig mindkettőjük hivatása bőven adott volna okot a féltékenységre. Az olimpiai bajnok focista és a gyönyörű színésznő kapcsolata azonban máig irigylésre méltó.</p>

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész nemrég ünnepelte az ötvenedik házassági évfordulóját az ő „édes jó Lajosával”, akivel 1969-ben tett fogadalmuk óta feltétel nélkül szeretik egymást.

Noha mindkettőjüknek bőven akadt udvarlója, hisz Pécsi Ildikó akkoriban már az egyik legfelkapottabb színésznő volt, Szűcs Lajos pedig profi futballista, aki a világot járta, mégsem tudott senki sem kettejük közé férkőzni.

– Az én édes jó Lajosommal január 4-én ünnepeltük az aranylakodalmunkat, és az első „igen” kimondása óta minden percben együtt vagyunk – kezdte lapunknak a hetvennyolc éves színésznő, majd bevallotta: szerelmük hajnalán azért akadt, hogy mellőzniük kellett egymás társaságát férje imádott hivatása, a futball miatt.

– Focistafeleségként gyakran csak a tévében láttam a férjemet, éppen ezért egy meccsét sem hagytam ki, epekedve vártam a közvetítést, aminek a vége egyet jelentett azzal, hogy hamarosan újra találkozhatok a szerelmemmel. Amint leszállt a repülője, én ott vártam őt egy bőrönddel, amiben tiszta ruhák voltak neki a következő bajnokságra. Rendkívül büszke voltam, hogy egy olimpiai sportoló a párom, és engem választott, miközben nők ezrei rajongták körül. Egyébként soha egyikünk sem volt féltékeny a másikra, megbíztunk egymásban és a környezetünkben, akik pontosan tudták, hogy minket Isten is egymásnak teremtett – mondta elérzékenyülve Pécsi Ildikó, aki mindenkinek ilyen kapcsolatot kíván, mint az övék.

– Noha kezdetben akadt, aki a korkülönbség miatt nem jósolt túl hosszú életet a kapcsolatunknak, de én mindig is tudtam, hogy egyszer, ha eljön a búcsú ideje, hálás leszek még, hogy idősebb vagyok az én édes jó Lajosomnál. Mert egy biztos: egy percet sem tudnék élni nélküle!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713517514
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713517514
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138042_auto_resized.jpg
vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713517514
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713517514
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713517514
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”