Celeb

Pásztor Anna szembeszáll támadójával

F. Zs.

Létrehozva: 2018.09.07.

Meghosszabbították az énekesnőt halálosan megfenyegető P. József előzetes letartóztatását. Anna reméli, hogy a férfi megbánja tettét a kényszerű bezártság alatt.

November hatodikáig mindenképpen börtönben marad a férfi, aki augusztus elején késsel akarta megtámadni Pásztor Annát az Anna and the Barbies koncertjén. Az énekesnő a Bors napilaptól értesült az előzetes letartóztatás meghosszabbításának híréről, s bár valamelyest megkönnyebbült, kijelentette: ha támadója nem változik meg a letartóztatása alatt, és tovább fenyegeti, akkor felveszi a kesztyűt.

– Nem árulok el titkot, hogy tűkön ültünk, ezt a hírt vártuk – mondja a telefonba Anna. – Remélem, hogy ez a pár hét vagy hónap gondolkodás elég lesz, hogy ez az ember rájöjjön, hibázott. Ha így lesz, ő is el tudja engedni ezt az egészet és én is, és végre mindenki élheti tovább a maga kis életét – magyarázta az énekesnő. – Hiszek az embe­rekben, a jószándékban, ezért remélem, hogy ha kiengedik, a családja és a gyülekezete, ahova jár, szeretettel veszi majd körül, és megkapja azt a figyelmet, amit tőlem remélt a viselkedésével.

Ha nem így lesz, akkor Anna szerint a B verzió lép életbe, ő és a stábja is minden szükséges intézkedést megtesz, hogy családjával együtt biztonságban legyen.

Novemberig gondolkozhat

„A IX. Kerületi Ügyészség indítványozta a gyanúsított letartóztatásának meghosszabbítását, miután megállapította, hogy a bűnismétlés veszélye miatt a legsúlyosabb kényszerintézkedés fenntartása továbbra is szükséges és indokolt. A bíróság egyetértett az ügyészség indítványával, és a gyanúsított letartóztatását további két hónappal, 2018. november 6. napjáig meghosszabbította” – tájékoztatta a sajtót dr. Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség sajtószóvivője.

– Eddig is rengeteg biztonsági intézkedést eszközöltünk, de az biztos, hogy ha tovább fenyeget, felvesszük a kesztyűt. Állom a sarat, efelől ne legyen senkinek kétsége.

P. József augusztus negyedikén, késsel felfegyverkezve jelent meg a Budapest Parkban, ahol az éppen koncertet adó Anna and the Barbies zenekar énekesnőjét, Pásztor Annát akarta bántani. A zavart férfi az interneten ismerkedett meg Annával, először ártatlan rajongónak tűnt, de az idő előrehaladtával egyre vadabb dolgokat írt a sztárnak, melyek végül átmentek halálos fenyegetésbe. Anna és a zenekar számított rá, hogy azon az augusztusi napon készül valamire, ezért a koncerthelyszínt felügyelő biztonsági személyzetet és a rendőrséget is értesítették. A férfit a koncert közben, az első sorokból szedték ki végül a rendőrök, és onnan vitték előzetesbe. P. József cipőjében kés volt, ezért nem túlzás azt feltételezni, hogy valóban be akarta váltani a halálos fenyegetéseit.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144384_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713561909
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144826_auto_resized.png
hirtv.hu

Szergej Lavrov: átadtuk Izraelnek, hogy Irán nem akar eszkalációt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143898_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713561909
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713561909
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713561909
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt