Pásztor Anna gyrosárusra támadt a nyári fesztiválon

„A káros szenvedélyem itt ma az, hogy nincs olyan, hogy ne” – énekli Pásztor Anna a 25. jubileumi VOLT Fesztivál himnuszában, beszélgetésünkből pedig kiderült: az énekesnő tényleg nem ismer lehetetlent.
„A káros szenvedélyem itt ma az, hogy nincs olyan, hogy ne” – énekli Pásztor Anna a 25. jubileumi VOLT Fesztivál himnuszában, beszélgetésünkből pedig kiderült: az énekesnő tényleg nem ismer lehetetlent.

Van kedvenc sztorija a fesztiválokról, ami nyomdaképes is?

Hát tényleg nem mindegyik nyomdaképes… A fesztiválokon a zenekar is elengedi a gyeplőt: iszogatunk, nekimegyünk az éjszakának. Az egyik ilyen alkalommal 3–4 évvel ezelőtt át akartak vágni az egyik gyrososnál. Az ilyesmit alapból nehezen viselem, ráadásul elég bunyeszul, meg csúnyán beszéltek velem, úgyhogy miután hozzám vágtak egy darab kenyeret, bemásztam a gyrososba a pulton keresztül, hogy akkor rendezzük le a dolgokat. Az egyik kezemmel szorongattam az illetékes férfiember gallérját, a másikkal pedig ütlegeltem volna, ha a zenekarom nem húz ki onnan. Meg is sértődtem rájuk, hogy ők most akkor kivel vannak, nemhogy utánam ugranának! Mondták, hogy menjek egy kört, higgadjak le.

Megfogadta a tanácsukat?

Igen... Mentem egy kört, a bejáratnál balra volt egy bokros rész, én oda szépen bekullogtam, beültem. Hát, őszintén bevallom, hogy egy kicsit el is aludtam. Mikor felébredtem, láttam, hogy jön be a következő napi embertömeg reggel fél 8-kor. Nem volt nálam napszemüveg és kissé hiányos sminkben előjött belőlem a nő, hogy így nem mutatkozhatok. Felhívtam a zenekart, hogy „ha lennétek szívesek a bokorból összeszedni engem”. Míg vártam rájuk láttam, találtam a táskámban az előző napról jegyzeteket, amiket reggel befejeztem és akkor a bokorban megszületett a Négykézláb című Anna and the Barbies-dal, ami kifejezetten a VOLT-hoz kötődik.

Az Anna and a the Barbies frontasszonya ugyanolyan virtuóz a bunyóban, mint az éneklésben © Móricz István

Megvédi magát

Anna ok nélkül senkit sem bántana, viszont amíg él, megvédi magát. Az egyik koncertjén például megharapta őt egy férfi, akinek ő a nyakába pattant és kis híján megfojtotta a combjával. Egy írországi fellépés után egy rögbijátékos megmarkolta a fenekét, mire Anna akkorát sújtott le a nagydarab férfira, hogy az összeesett. Az angyalcopfos énekesnő ugyanis mellékesen versenyszerűen kick-boxol.

Mi olyan vonzó a fesztiválokban?

Ezek a zenészek karácsonyai. Hatalmas a lüktetés. Ilyenkor őrület van, már csak azért is, mert ott lehetünk és az összes zenésztársunkkal találkozunk, bulizni lehet, meg nyugodtan lángosozni. Ilyenkor mi is átmehetünk rajongóba. Húsz éve járkálunk fesztiválozni, a zenekarral megnéztük a régi nagy hőseinket: a Depeche Mode-ot, a The Cure-t, láttuk Prince-t is a Szigeten. Most jön a VOLT-ra az egyik nagy kedvencem, Jamie Cullum, úgyhogy megpróbálok majd megtenni mindent, hogy találkozzak vele. Átmegyek gruppiba: megmászom a kerítést vagy bármi, csak azért, hogy lássam.

Hogy fogja túlélni, ha a két gyermeke örökli az ön habitusát?

Az a helyzet, hogy én engedni fogom őket, had’ menjenek és kalandozzanak, viszont ha olyanok lesznek, mint én, az borzasztó lesz, úgyhogy én biztos, hogy ott figyelek majd rájuk a szomszédos bo­korban. Ott bujkálok majd, és ha valaki bán­tani meri őket, lerúgom a fejét. Majd mielőtt elmennek otthonról, mondom nekik, hogy: gyerekek, mehet­-tek, én nem szólok rátok, de lehet, hogy kínos lesz – anya ott lesz!