Pártos Csilla: mindig szeretni fogom az anyósom

Pártos Csilla: mindig szeretni fogom az anyósom

Pécsi Ildikó
PUBLIKÁLÁS: 2018. július 25. 05:30
Hét éve, hogy folyik a válás miatt indított perek sorozata. Pártos Csilla lezárná, az ő szívében már béke van. Ki is költözött a vitatott házból.
F. Zs.

Mindössze fél éve lépett be Pártos Csilla hivatalos életébe – a magánéletében már nyolc hónapja jelen van – új szerelme, Dániel, máris úgy tűnt, hogy vége szakadhat az immár hét éve tartó jogi procedúrának. 

Mint ismeretes, Pártos Csilla Pécsi Ildikó fiának, Szűcs Csabának volt a felesége, de hét évvel ezelőtt szakítottak. Az elválásuk nem ment (megy a mai napig) egyszerűen, mert a válóper mellett az anyagiakról is meg kellene egyezniük, ez a folyamat azonban állandó akadályba ütközik, a volt anyós utcára szeretné tenni Csillát és a fiát. 

Pártos Csilla és párja, egyben jogi képviselője, Dániel most azon dolgozik, hogy Pécsi Ildikóék kifizessék legalább azt az összeget, amivel Csilla az évtizedek alatt beszállt a közösbe, de úgy fest, ehhez sem elég nyitott a má­sik fél. Jogerős ítélet van már arról, hogy ki kell költözniük az ingatlanból, ezt egyébként Csilla nemrégiben meg is tette, már nem lakik a házban, elköltözött a szerel­méhez. 

Csilláék a minap kezdeményeztek egy találkozót dr. Magyar Györggyel, Pécsi Ildikó ügyvédjével, hogy a nyilvánosság kizárásával megállapodjanak végre, de hoppon maradtak, erről a titkos találkozóról azonnal beszámolt egy napilapnak a nagy nevű jogász. 

– Nyitottunk, mégis megint ugyanaz folytatódik, mint eddig, ami finoman szólva nem túl szép – mondja a Borsnak Pártos Csilla utalva arra, hogy az ügyvéd kifecsegte, tárgyalni akarnak. – Tisztában vagyunk vele, hogy ez a helyzet már régen túlnőtt azon, hogy ki tudjuk zárni a nyilvánosságot, de szerintünk akkor kellene nyiilatkoznunk, amikor már van megállapodás. Mindig szeretni fogom a volt anyósomékat, és nagyon szeretnék békülni velük. Most jogi úton próbáltuk összesimítani a dolgokat, de sajnos ez sem sikerült, mert nincs hajlandóság a másik részről.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.