Celeb

Papírmaséval pótolták Fásyt Bunyós Pityuék

ozs

Létrehozva: 2017.04.03.

Bunyós Pityu és a jó LaciBetyár meglepő, ám hatásos módját találta ki annak, hogyan oldják meg, hogy a Sláger Tv Snóbli című műsorában együtt szerepeljenek a konkurens Zenebutik csatorna arcának számító Fásy Ádámmal. A nevükhöz fűződő Mesterhármas című mulatós himnuszt ugyanis Fásy életnagyságú papírmaséjával kiegészülve adták elő.

Egymillióan látták

A Youtube-ra 2008. szeptember 4-én feltöltött klasszikus Mesterhármas című dalt Fásy Ádám zseniális felvezetőjével eddig közel egymillió-háromszázezren tekintették meg. A három mulatós zenész, Fásy, Bunyós Pityu és Sláger Tibó éveken át nagy sikerrel járta a produkcióval az országot, bár 2010-ben egy időre Bunyós Pityu kiszállt. A dal azonban töretlen népszerűségnek ör­vend ma is. Lejjebb ön is megtekintheti!

– Mivel másképp nem tudtuk megoldani, ezért papírmasén jelenítettük meg Ádámot. Végre sikerült egy magasságba kerülnie velem – viccelődött a felvétel után Bunyós Pityu, aki egyébként az anyacsatornáik konkurencia- harca ellenére a kezdetek óta jó kapcsolatot ápol a Zeneexpressz masinisztájával. – Bár útjaink különváltak, de mindig is jóban voltunk Ádámmal. A műsorban és itt is elmondom, hogy nagyon sokat köszönhetek neki, illetve a Mesterhármas című dalnak. A Mesterhármas egy olyan sláger, amit a 18 évestől a hetvenéves rajongóig, kívülről fúj mindenki. Ma is gyakran előfordul, hogy megyek az utcán, és ha meglátnak a gimnazisták, egyből rázendítenek a Mesterhármas refrénjére – újságolta lapunknak Bunyós Pityu.

Mint a Bors megírta, Fásy tavaly ősszel távozott a Sláger TV-től. A Fásy Mulató, illetve a Zeneexpressz – Fásy Ádám sugárzására vonatkozó szerződés 2016. november 30-án lejárt, amelyet a gyártó jogtulajdonos és a Sláger TV sem kívánt meghosszabbítani. A háttérben a csatorna vezetése és az Ádám közt kialakult anyagi vita állt, amiben nem tudtak közös nevezőre jutni.

– Leültünk, megbeszéltük, hogy nem folytatjuk, nem szerepelünk többé együtt – nyilatkozta tavaly szeptemberben a Borsnak Fásy. – Tizenöt évet húztam le a Magyar Televíziónál, tizenkettőt az ATV-nél problémamentesen, és nagyon korrektül váltunk el ezektől a csatornáktól. A Sláger TV viszont nem az a cég, ahol sokáig lehet maradni. Mi már lassan három éve nem beszélünk a tulajdonosokkal, ezért felmondtuk ezt az együttműködést – tette hozzá akkor Ádám, aki most, papírmasés helyettesítése kapcsán csak nevet a markába.

– Intelligencia kérdése, hogy egy általam kitalált számot a papír hasonmásommal próbálnak előadni. Szívük joga, jó poén, de jó nézettségnövelő is a Sláger TV-nek. Úgy látszik, így is szüksége van a csatornának rám, hogy nézettebb legyen – szúrt oda egykori kenyéradójának Fásy.

Mesterhármas

Csak a zeneszó, meg a mulató

Ami nekünk leginkább való,

Hej de micsoda csoda, ha szól a muzsika

Ez a nóta fülbe való.

Ha elfogy a pénzünk, hitelbe iszunk.

Nem fogy el a kedvünk, mert mindig mulatunk,

Mindig mulatunk.

Mert ez a Mesterhármas táncra magyar,

Szóljon az ének és zengjen a dal,

Sláger Tibó Bunyós Pityu együtt vigad Fásy Ádámmal.

Mert ez a Mesterhármas, táncra magyar,

Szóljon az ének és zengjen a dal,

Sláger Tibó Bunyós Pityu együtt vigad Fásy Ádámmal.

(Az eredeti Mesterhármas dalszövegét Sláger Tibó jegyzi)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713496809
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140333_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139933_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713496809
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713496809
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713496809
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140770_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók