Celeb

Paparazzók követik Csősz Bogi minden lépését - interjú

Győrik L. Ferenc

Létrehozva: 2017.05.17.

Esküvőjén nyolc miniszter vett részt, párját pedig jó, ha heti egyszer látja: Csősz Boglárka most a török–magyar üzleti és filmes kapcsolatokat építi. Az erdélyi származású lány interjút adott a Borsnak.

Forrás: Kecskeméti Zoltán

A 25 dollár című rövidfilm producer-főszereplőjeként repül Cannes-ba. Ezek szerint színésznő is maradt?

Alapvetően igen. Egy török vígjátékkal is most jöttünk ki, nyáron folytathatjuk. Emellett török sorozatokat is gyártok. Háromezer készül évente kint, az én sorozataim közül még egyet sem vetítettek Magyarországon. Emellett van két szépségklinikám, ahová az alkalmazottakat magyar szakemberek tanítják be. És több magyar kozmetikumot is elkezdtem Törökországban forgalmazni. Prémium kategóriát csináltam belőlük, luxushotelekben vannak csak kirakva.

És mi most a szívügye igazán?

A török és magyar filmipar összehozása. Sok producert hoztam már ide, legutóbb pedig egy hatfős delegációt a minisztériumból – megmutattam nekik az összes filmstúdiót. A cél, hogy a két ország együttműködésében is készüljenek majd filmek. A 25 dollár a 130 éve született Adolph Zukor életéről szól, huszonöt dollárral a zsebében ment ki Amerikába, majd megalapította a Paramount filmstúdiót. Ez a film lehet az út a nagyobb feladatok felé. Harminc fesztiválra neveztünk idén, nem unatkozom: éjszakánként fesztivál, nappal szépségipar, és castingokra is járok folyamatosan. 

A párommal sokat jótékonykodunk is: nemrég készült el egy egyetem, egy iskola cukorbetegeknek, a jövő héten pedig újabb iskolát adunk át.

Andy Vajna? 

Még nem volt szerencsém megismerkedni a kormánybiztos úrral. A magyar filmalappal sem vettük még fel a kapcsolatot, mert előbb bizonyítani szerettünk volna. A filmjeim saját forrásból készültek. Reményeink szerint az Adolf Zukorról készült rövidfilmmel sikerül méltóképpen bemutatkoznunk. Most azon dolgozunk, hogy a magyar filmmogul életéről egész estés film készüljön. A világ nem is tudja, hogy Hollywood jószerivel a magyaroknak köszönhető.

Hogy bírja ezt a férje?

Jól viseli. Ő jelenleg tizennyolc országban építkezik. Katar, India, Szaud-Arábia, ... metrók, alagutak, óriási autópályák, így ő is gyakran úton van.

Sajnos ritkábban látjuk egymást, de kapcsolatunk nagyon erős és a feltétel nélküli bizalmon alapul.

Sokat változott az Apám beájulna óta Csősz Bogi?

Törökországban élek, török a férjem, és olyan körökben mozgunk, hogy nagyon szoliddá kellett válnom. Nem élhetek úgy, ahogyan egykor itthon. Az öltözködéstől kezdve azon keresztül, hogy mennyit szerepelek a sajtóban, egészen addig, hogy miket osztok meg a világhálón... mindenre oda kell figyelnem. Kint a nők hetven százaléka otthon van a gyerekkel, én meg szinte egyfolytában dolgozom. Ilyen szempontból néha kapok is a kinti rokonságtól: Mikor lesz már gyerek? Oda-oda szólogatnak... De tudják, eljön a családalapítás ideje is és tiszteletben tartják és értékelik, hogy a török-magyar kulturális kapcsolatok erősítése nekem komoly misszióm. Visszafogottan élek, aki kint meglát, biztosan azt mondaná, ez nem Bogi, mert annyira komolynak kell lenni. És természetesen mindig a férfiak vannak előtérben, mindig a férjed alapján ismernek, ezeken a szinteken pedig különösen...

Mondjon példákat!

Az esküvőnkre például eljött vagy nyolc miniszter, meg Isztambul vezetése is.

A párom most kapta meg a nyolcadik metró építésének jogát is, azaz politikailag szem előtt van. Így nekem is kétszer meg kell gondolnom mindent. Hol láttak? Ke­ring-e bármilyen pletyka rólam?

Sajnos előfordul, hogy a paparazzók csak úgy megjelennek. Tavaly nyáron elvittem anyukámat Bodrumba, a tengerhez. Anya-lánya nyaraláson voltunk, napoztunk a parton, amikor akaratom ellenére készítettek rólunk fürdőruhás képeket. Ezeket több száz magazin lehozta, aminek nagyon nem örültünk.

Bogi a török Pataki Ági

A Csősz Bogihoz hasonló életutat tudhat maga mögött Pataki Ági is. Ő az az egykori modell, akit még Fabulon Áginak is becéztek az egyik reklámfilm nyomán. A 90-es években lett ismert producer is, az Üvegtigris-trilógia például az ő cégének nevéhez fűződik.

Többször is felkerült a legsikeresebb magyar nők listájára, a Forbes magazin pedig idén harmadszor a 9. legbefolyásosabb magyar nőnek választotta meg.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135949_auto_resized.jpg
origo.hu

Neymar egyetlen ütéssel tönkretett egy golfpályát - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134259_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134540_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27129_resized.jpg?avcount=1713296412
origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109149_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Hosszú Katinka döntése végleges, szomorú hírt közölt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135373_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130674_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mindenkit megdöbbentettek G.w.M-ék legújabb babás fotójukkal: "ikrek"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135555_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/RiuPh-hTzx-M74_miVhy5JJs45DrP_iO07U5sxcnWvY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjNmE5MTRiNmM4YjQ4Njk5ZWViZjBiNjc2ODIwMDc5.jpg
Csinos

Felröppent az 54 éves Barta Sylvia szoknyája, mindent látni lehetett - videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/9JxSysKcyK_5cXWw82kU6fjwl1FuqakCG2PX2phFk2I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjOGJjMGVjZjRmYjRiYWFhMjZiNjAzMDVhMzVhMGFm.jpg
Karrier

Majka Curtist másolja? Ezért szegődött az RTL-hez