Celeb

Pápai Joci őrülten szerelmes

Fái

Létrehozva: 2017.03.27.

<p>Szinte enni sincs ideje Pápai Jocinak, amióta megnyerte A Dalt. Míg szabad­ideje alig maradt, rajongója annál több lett, főleg hölgyek. A kétgyerekes édesapa felesége azonban nem féltékeny.</p>

Forrás: Vadnai Szabolcs

Egészséges féltékenység van csak az éle­tünkben – mesélte Joci. – Az áttörés, A Dal, hogy mondjam finoman, a nőkre is hatott, ek­kora rajongásban még nem volt részem. Anita el­jött egy koncertemre, és imádtam, hogy ezt a nőáradatot anynyira jól tudta ke­zelni. A helyén ke­zeli ezt a fajta rajongást, mert tudom, hogy a család a legfontosabb számára. Persze, sosem tudhatjuk, mikor jön szembe valaki, aki feldúlja az életünket. A feleségem is találkozhat egy olyan pasival, aki hatással van rá. Abban bí­zom, hogy neki én jöttem szembe, nekem pedig ő, és ez örökre szól. Megéltem tizenévesen, amit meg kellett, nem maradt olyan, amit ne próbáltam volna ki.

Valóban, Joci annak idején kihasznált minden lehetőséget. De aztán tizennégy évvel ezelőtt  történt valami.

– Két éve szerelmes voltam Anitába, mire összejöttünk – kezdi a történetüket. – Ő életem szerelme. Egy haveri bandába jártunk, tudott rólam mindent, hogy zenész vagyok, csajozós. De romantikus pali is, ahogy a városom, Tata is az. Van a közelben egy szép, sziklás hegy, mindig odavittem randira a lányokat. A gi­tártokban volt egy pléd, kifeküdtünk éjjel, néztük a csil­lagokat. Anita tudott minden „ügyemről”, de aztán egymásba habarodtunk. Az első randin hazakísértem, leültünk egy padra és akkor már tudtuk, hogy nincs visszaút.

A jó példát otthonról hozta az énekes. A szülei negyvennégy éve házasok, ti­zenhat esztendősen jöttek össze és a mai napig szerelmesek. Mindennap kézen fogva sétálnak a Tatai-tó partján.

– Anita egész lényét imádom, annyira finoman nő. Nagyon szeret, mindig teljes mellszélességgel kiállt értem, tudta, hogy nekem mennyire fontos az éneklés. Aztán elég gyorsan megszületett Hanna, nem cicóztunk. Annyira ismerjük egymást, sokszor szavak nélkül is értjük a másikat. A lányunkkal, Hannával, soha el nem múló szerelem van köztünk. Tizenkét éves, néha már ver a víz miatta. De hát ez az élet rendje, próbálok rugalmas lenni. A hatéves kisfiam, Zalán igazi csodagyerek, zenész, hároméves kora óta dobol. Harmincöt vagyok, de ha a családról volt szó, mindig komolyan gondolkodtam.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091078_auto_resized.png
origo.hu

Váratlan bejelentés: rengeteg éttermét bezárja a népszerű pizzázó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711635314
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088594_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem teljesen józanul adott interjút Magyar Péter + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090844_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Feljelentést tettek Varga Judit drámai interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711635314
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090932_auto_resized.jpg
travelo.hu

Űrfotó - Hazánkban a Balatonról készített elsőként képeket a magyar műhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711635314
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1L53DUZBYOA19J5qcAf5Q5mAc5htxmrQUnkzmqbHGqc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2NTVlZmU5MjUzNTRmNzFhMTEzOGIwZDE0MDU3MWQ2.jpg
Kapcsolat

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók