Celeb

Pallavicini Zita anyját meggyilkolták

Fái

Létrehozva: 2017.11.27.

Kőkemény élete volt, így az Ázsia Expressz már meg sem kottyant az őrgrófnőnek. Sőt, egyre jobban élvezte.

Akárhonnan jössz, ha olyanok a körülmények, egy idő után rájössz, milyen kevéssel beéred – ez a TV2 ka­land­show-jának egyik nagy tanulsága. Pallavicini Zitának a tisztálkodás volt a legfontosabb, és hogy tisztán tartsa a ruháit.

– Általában esővízzel teli lavórban mosakodtunk, angol vécé nem volt. A ház végében valami vályogszerű, ajtóval elreteszelt rész volt pottyantós vécével. És egy dézsa esővízzel, bogarakkal, egy merőkanál, amivel magadra öntöd a vizet – mesél arról Zita, amit még a műsorban is ritkán látni.

– Napról napra könnyebbnek éreztem az egészet, és nem csak azért, mert kidobáltam a hátizsákom felét. Nadrágot, fehér ingeket, amiből nem jött ki a sárga sár. Csak az hiányzott, hogy nem tudtam félrevonulni, csendben lenni, erőt gyűjteni. Zita volt az egyetlen szereplő, aki nem oltatta be magát, míg a többiek hét-nyolc szurit is kaptak. Mégis szinte mindenki összeszedett valamilyen kórságot, csak ő nem.

– Javasolták, de nem volt kötelező az oltás. Jártam 1996-ban Teréz anyánál Kalkuttában, ott sem oltatott senki, pedig ott még a leprás embernek is megmosod a lábát, ápolod. Ez hit kérdése. Optimista vagyok, nem félek semmitől. Kemény fából faragták, csak a szerelmi bánattal nem tudott megbirkózni, az túl mélyen érintette. Mélyebben, mint édesanyja halála.

– Megölték, nem természetes úton halt meg. Prágában történt. Mint a filmekben, rendőr hozta a rossz hírt: anyámat meggyilkolták. Azt kérdeztem: hogyan? Ugye nem szenvedett? Nem, elvágták a torkát, az gyors halál. Nem valószínű, hogy rablógyilkosság volt, ebben lehetett politika, bármi. Be sem hívtak azonosítani a holttestet, nem kérdeztek ki. A lakásban történt, ismerhette a tettest, ha beengedte. De ez mind spekuláció. Elítéltek valakit, aki öt évig ült ártatlanul, aztán kiengedték. Csak huszonegy éves voltam, sokkot kaptam, de vigyáznom kellett a tizenkét éves húgomra. Úgy elvarrtak minden szálat, hogy az utólag furcsa. De hiába változom át a bosszú angyalává, anyámat nem hozhatom vissza. A családom felszólított, hogy ne tegyek semmit. Az a pap temette, aki keresztelte. Elég hullámzó volt az életem, picit kevesebbel is beérném – sóhajt, majd vidámabb témára tereli a szót: – Már megint lovagolok! Az Ázsia Expressz után már terepre is kimentem. A műsor mentálisan és fizikailag is jót tett. Szeretném karácsony előtt befejezni a  második könyvemet, a Levelek Olivierhez-t. Úgy érzem, Ázsia nem véletlenül jött, állok elébe a kihívásoknak.    

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085749_auto_resized.png
origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711673714
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091973_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711673714
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711673714
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...