Palik nem vette észre, hogy Marsi Anikót átalakították – interjú

Hét év után, májusban tért vissza a képernyőre Marsi Anikó a Tények műsorvezetőjeként. Eleinte némileg „csehszlovák” volt a frizurája, a ruhái, a kiegészítői, de alig fél év alatt hibátlan lett a külseje. Elegáns, modern, dögös. Ha mellé tesszük az indulásnál készült fotóit, szinte rá sem lehet ismerni.

Tetszik most magának?

Nem tudom, volt-e, lesz-e valaha olyan állapot, amikor igazán tetszettem, tetszem magamnak... Amikor nemcsak pillanatokról, hanem akár pe­rió­dusokról lehetne szó... De az tény, hogy nagyon szeretek az itte­ni stylingcsapattal együtt dolgoz­ni! Ők nemcsak a hajamat, sminkemet, ruhámat találják ki, ha­nem az éppen aktuális hangulatomat is. S ez főnyeremény! Nekem!

Beleszólt a változtatásokba, vagy a szakemberekre bízta magát?

Nem szóltam bele. Ők ezt sokkal jobban tudják, mint én! Mint mondtam az imént: nagyon fontos, hogy ők, vagyis a TV2 szakemberei – akik nem csak az én, hanem a kollégáim megjelenéséért is felelősek itt –, kvázi az első pillanattól kezdve a lelkemet is figyelték: csak úgy kezdenek „kísérletezni” velem, vagyis a külsőmmel, hogy attól én is jól érezzem magam.

Fájt, amikor levágták, szőkére festették a haját? Mi az, amibe nem egyezne be­le? Tüsi vagy fekete haj?

Miért „fájt” volna? Hisz eddig is szőke voltam, s nem azért, mert festve vagyok, hanem mert eredetileg is szőke a hajszínem. Örültem, hogy le­vágták, ke­retet adott az arcomnak. Az elmúlt években az volt a legfontosabb, hogy fu­tás közben össze tudjam fogni a hajamat, most már más funkcióknak is meg kellett felelnie. A kérdés második felére visszatérve: azt hiszem, ma már az ellen sem tiltakoznék, ha ez a csapat feketére akarná festeni, tüsire akarná vágni a hajamat... Maximum meglepődnék. De miután profik, s miután ma már maximálisan megbízom bennük, nem vitatkoznék!

Magáénak érzi az új stílust? Nem gondolja, hogy egyre jobban hasonlít Várkonyi Andira?

Hát, őszintén szólva ez a hasonlat sosem jutott eszembe! Várkonyi Andrea nagyon szép nő, szerintem. Én nem vagyok annyira szerencsés ebből a szempontból, mint ő.

Mit szólt hozzá a családja? A fiai? A férje?

Annyira nem volt markáns a különbség, hogy a család férfi tagjainak szemet szúrjon – nevet.

Kap bókokat az utcán, közértben…

Igen, de leginkább úgy, hogy beszélgetni szeretnek, szeretnének velem az embe­rek, én pedig sosem állok ellen ennek.