Celeb

Pákó besz*rt, Cicciolina mellekkel sokkolt Hajdúnál – Best of Frizbi videókkal

Bors

Létrehozva: 2016.02.23.

Hajdú Péter leköszönő műsorának legtökéletesebb pillanatait idézzük fel. Érdemes kattintani, a szórakozás garantált.

Hétfőn robbant a hír, miszerint Hajdú Péter műsora, a Frizbi 6 évnyi TV2-es működés után megszűnik, és tavasszal egy felépítésében teljesen új műsorral tér vissza, melynek címe Showtime lesz.

A képernyőről eltűnő produkció először Esti Frizbi néven az ATV képernyőin működött, majd 2008-tól 2010 februárjáig a Story TV-n volt látható, ezt követte a műsor TV2-es fénykora. Ez idő alatt számtalan emlékezetes vendég fordult meg Hajdúnál, a Bors most ezekből válogatta ki a szerinte legemlékezetesebbeket. Nem győztünk szemlézni a hihetetetlen jelenetekből, és az egyértelmű győztes kivételével nem is tudtunk sorrendet felállítani közöttük.

Cicciolina és a mellei, első rész

Husika 2011 januári látogatásakor tett ígéretet Hajdúnak, miszerint ha legközelebb meghívja, vagy letolja a farmernadrágját és megmutatja mi van alatta (bugyi, az nincs), vagy megvillantja cickóit. A műsorvezető szeptemberben be is hajtotta Cicciolinán a korábban elhangzottakat, aki először a melleit tartotta Hajdú Péter arcába.

Az ikreket ráadásul maga Hajdú szabadította ki a melltartó fogságából, majd Ilona később a lábait is széttárta előtte, miközben az asztalon kúszás közben azt is megmutatta, hogy feszül a nadrág a fenekén. A közönség és maga a műsorvezető is megállapíthatta: az expornós ezúttal sem viselt "bugyingót". (A vetkőzés 5:40-től kezdődik)

Cicciolina és a mellei, második rész

2015 májusában Cicciolina újra Hajdúnál járt, és egy kisebb botrányt akkor is összehozott. Nem titkolta ugyanis: hatvanhárom évesen is járja Olaszországot, hogy zenés-dalos-vetkőzős produkcióival őrületbe kergesse a férfiakat. Aztán meg is mutatta tudományát.

– Először valami olasz dalát énekelte, lassan vonaglott a pódiumon, sőt, a földön kúszott, pörgött és tárogatta a lábát – mondta akkor a Borsnak a közönség egyik tagja.

– Ezt követően odament az első sorban egy fiatalemberhez, és egész egyszerűen lovaglópózban az ölébe ült. Eközben énekelt, vonaglott, majd kicsomagolta a mellét és a férfi fejéhez tolta. Szegény, meg se mert mozdulni. A közönség hangosan derült ezen, és csak utána vettem észre, hogy a stábtagok döbbenten és zavartan néznek egymásra – magyarázta a néző hölgy.

Az ominózus jelenetsort sajnos végül kivágták az adásból, pedig Cicciolina szerint az egész nagyon cuki volt.

Pákó valóban a nadrágjába csinált?

2011 novemberében Fekete Pákót, Joshi Bharatot és Cooky-t invitálta egy kis nyelvtörőre Hajdú Péter, ám a felvétel közben váratlan dolog történt.

A didikirály Pákó ugyanis jelezte, hogy a nevetés közben valami kiszaladt a nadrágjából, és az ezzel keletkező szagok még Hajdú Péterig is elértek, a tettes pedig kénytelen volt kikéredzkedni a felvétel közben, hogy tisztába tegye magát. Persze lehetséges, hogy csak a műsor egyik promója volt a beszarós jelenet, de informátoraink szerint Pákó az eset után negyven perccel került csak elő a kulisszák mögül... Számunkra még így is ez volt a Frizbi történetének csúcspontja.

Szellemidézés Gáspár Győzővel

Nem mindennapi Halloween-partyt szervezett tavaly Hajdú Péter. A Frizbi felvételére meghívták Gáspár Győzőt és Bujka Antalt, aki képes szellemeket idézni, mi több, egy preparált hokedlivel kommunikálni is tud a halottakkal.

Győzinek sikerült is beszélnie a közelmúltban elvesztett édesanyjával, miközben már patakokban folytak a könnyei. Az anyjának feltett kérdéseire ugyanis válaszok érkeztek, Marika néni a saját kézírásával írta le a nevét, sőt később azt is elárulta, mit kért a fiától a halálos ágyán. A megoldás: Zámbó Jimmy.

Zámbó Krisztián összeomlott

Zámbó Jimmy szellemét is megidézte Hajdú és a szakember, és a kísérlet eredményétől Zámbó Krisztián kis híján sokott kapott. Krisztián saját maga tehette fel kérdéseit az apjának, és bár korábban sosem hitt az ilyesféle „tudományokban”, a képsorok tanúsága szerint egyrészt kiverte a víz, másrészt ő maga is kénytelen volt elfogadni: Jimmy válaszol a kérdéseire. Krisztián végül maga kérte, fejezzék be idő előtt egész szeánszot.

 

– Mielőtt apu meghalt, adott nekem valamit. Soha nem felejtem el, ott álltam a szobám előtt, ő pedig velem szemben azon a szilveszteri éjszakán. Éppen bulizni indultam, ő pedig a kezembe adott valamit. Kíváncsi voltam, a látó meg tudja-e mondani, hogy mi volt az. Egy kis háromlábú sámli segítségével mutatta meg, hogy én mire gondolok. Lehet, hogy csak magam akartam ezt látni, de valami tényleg megmozdult ott, én pedig nagyon megijedtem. Talán attól, hogy ez tényleg igaz lehet – mondta az énekes a Blikknek.

Lajcsi a Frizbiben is alkotott

Galambos Lajos szabadulása után exkluzív interjút adott Hajdú Péternek, ám arra már talán kevesebben emlékeznek, hogy egy korábbi alkalommal szintén nagy vihart kavart a Frizbiben. A trombitás 2012 szeptemberében Zámbó Jimmy titkos életéről mesélt, valamint a Király Gregor Bernadetthez fűződő nagy szerelméről és arról, hogy Jimmy miként emelt fegyvert Pataky Attilára.

Zámbó Edit szintén a Frizbiben reagált Lajcsi vádjaira:

– Senkinek nem engedem meg, hogy tönkretegye a gyerekeimet! A múlt heti nyilatkozatod után Adrián, aki még csak középiskolás, úgy jött haza, hogy mikor lesz már ennek vége. El tudod képzelni, hogy ezek a gyerekek mennyit kaptak az elmúlt tizenkét évben? (...) Soha nem állítottuk, hogy Jimmy egy szent volt, és lehet, hogy sokan pusmogtak hasonló dolgokról, de te a barátja voltál, ezért esik iszonyatosan rosszul, hogy ilyeneket mondtál róla – mondta Edit asszony.

Erre Lajcsi belátta, hogy hibázott, hiszen nem gondolt arra, mit szólnak az interjúhoz Zámbó gyerekei, ám azt nem gondolja, hogy az általa kikotyogott dolgok ne lettek volna köztudottak.

Nacsa Olivér lelépett

Hajdú Péter és a Bagi-Nacsa páros 2006-tól négy éven keresztül egyáltalán nem beszélt egymással, mivel Hajdú egy sikeres szilveszteri produkció után tíz műsorra szerződtette a humoristákat, akik azonban nem jelentek meg a felvételeken. Ezek után a producer 52 millió forintos pert indított ellenük és csak ügyvédeiken keresztül tartották a kapcsolatot.

2010 áprilisában aztán már a TV2-n futó Frizbiben ültek újra egy asztalhoz, ám a műsor felvétele közben Hajdú múltbéli utalásait Nacsa Olivér annyira megunta, hogy a beszélgetés megkezdése után alig néhány perccel fogta magát és kivonult a stúdióból.

– Azért mentünk el a felvételre, hogy tisztázzuk a dolgokat. Szerettünk volna végre pontot tenni a három és fél éves bírósági procedúránk végére. A bírósági pereink ugyanis folytatódnak, ha viszont megegyezünk peren kívül, akkor véget ér az egész. 52 millió forintról van szó, ami képtelenség, ennyi pénzzel nem rendelkezünk, úgyhogy keressük a kompromisszumot - magyarázta a stop.hu-nak a humorista. Később persze elásták a csatabárdot Hajdúval, és több alkalommal is szórakoztatták a közönséget paródiáikkal.

Alekosz és Cristofel elmepárbaja

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy televíziótörténeti mérföldkő volt, amikor 2012 szeptemberében a Való Világ két hőse, a negyedik széria első kiesője, Cristofel és az ötödik széria győztese, Alekosz összecsapott Hajdú Péter vendégeként. A beszélgetés a nyilvánvaló értelmi képességek teljes hiánya miatt kabaréba fulladt, amin persze a műsorvezető rendkívül jól szórakozott. Minden további ajánló nélkül álljék itt a videó, amiben még egy torta is a földre pottyan.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145808_auto_resized.jpg
origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713575709
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142350_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Magyarország az utolsó hely Európában, ahol a konzervatívok összegyűlhetnek” – nyílt levél a NatCon-botrány után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713575709
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143078_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713575709
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713575709
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145447_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában