Celeb

Otthonából üzent a nagybeteg Psota Irén

Fái

Létrehozva: 2016.01.22.

Az egészségével nincs gond, inkább kedélybeteg a legendás színésznő, akire profi ápolók vigyáznak.

Egy hónapig kezelték a János Kórházban a Nemzet Színészét, miután december első napjaiban a fürdőszobájában összetörte magát. A művésznőt combnyaktöréssel műtötték, de már három hete otthon lábadozik.

– Pontosan január első hetében engedték haza – meséli Psota Irénhez kö­zelálló informátorunk.

– A combnyaktörést műteni nem nagy dolog, rutinműtét, de attól még nagyon veszélyes. Pláne az ő korában! De szerencsére Irén szépen gyógyul. Persze még fekszik, gyengécske, de próbálkozik a járással is. Nem is ezzel van a baj, inkább a kedélyállapotával. Eléggé szomorkás a hangulata, ami azért érhető. De majd megerősödik, és akkor jobb lesz a kedve is. Irén szervezete nagyon erős, szívós nő. Annak idején a szívinfarktus sem tudott kifogni rajta. Gondolom, hiányzik neki a társaság és az, hogy végre tavasz legyen.

Természetesen a kétszeres Kossuth- és Jászai-díjas színésznő nincs egyedül. Délelőtt a gondozónője, Marika vigyáz rá, teljesíti minden kívánságát, délutántól pedig profi ápolónő van mellette. Amikor kerestük, hogy jó egészséget kívánjunk neki, éppen szundikált.

– A színésznő üzeni, hogy senkivel sem óhajt beszélni – mondta az alkalmazott, majd kis csend után a háttérből a művésznő hangján zengett a „Köszönöm szépen, jól vagyok!” 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711694712
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711694712
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091972_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711694712
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...