Celeb

Otthagyta márkáját Hódi Pamela

Címkék
Hódi Pamela

uv, K. K.

Létrehozva: 2019.11.29.

Megszakította a kapcsolatot társaival, immár semmi köze a nevével fémjelzett ruhamárkához Hódi Pamelának. Az üzletasszony most a közelgő esküvőjére koncentrál.

Mérföldkő volt Hódi Pamela életében a tavalyi év, amikor is szép csendben üzletasszony lett és társaival megvalósította nagy álmát: saját ruhamárkát alapított. Kollekcióiban pedig ő maga, és olyan ismert szépségek bújtak, mint Weisz Fanni, Tücsi, vagy Laky Zsuzsi. A Bors azonban megtudta, hogy másfél év után Pamela váratlanul otthagyta a céget. 

– Valóban igaz a hír, már nem vagyok a csapat tagja, közös megegyezéssel szétváltak az útjaink  azokkal az emberekkel, akikkel együtt elindítottuk a márkát. Hónapok óta nem veszek részt a cég működésében, a ruhák tervezésében, nem tartjuk a kapcsolatot, ugyanis mindannyian jobbnak láttuk, ha megszakítjuk az együttműködést – mondta lapunknak Pamela, aki a kiválásának az okait azonban nem akarta elmondani. 

– Egész egyszerűen nem egyeztek a nézeteink, de békében váltunk el. Többet nem szeretnék erről mondani. Így is komoly törés volt ez az életemben – tette hozzá a modell. De kenyértörés ide vagy oda, Pamela a „szakítással” egy másik régóta dédelgetett álmának adhatott így teret, és nemrég elindította saját YouTube-csatornáját. A vlogolás mellett pedig újdonsült menyasszonyként lázasan készül Tóth Bence focistával való jövő nyári esküvőjére. 

– Nehézségek mindig adódnak, de azt hiszem, jobbára sikerül boldog, kiegyensúlyozott életet élnem, és megoldanom a felmerülő gondokat. Bencével a szerelmünk erősebb, mint valaha, és a szervezés közepette vagyunk, ami az esküvőt illeti. A helyszín, az időpont már megvan, de zenekar például még nincs – árulta el lapunknak Pamela, aki ahogy kislánykorában megálmodta: nagy lagzit csap párjával.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083754_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország drámai bejelentése a háború jövőjéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711699515
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711699515
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711699515
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel