Öt aranyércsomót távolítottak el Patakyból

Így nem csoda, hogy majdnem elvérzett. Bár másokat kvantumérintéssel gyógyít, ez az összetett betegség rajta is kifogott.
Így nem csoda, hogy majdnem elvérzett. Bár másokat kvantumérintéssel gyógyít, ez az összetett betegség rajta is kifogott.

Egy vírusos hasmenéssel kezdődött minden – idézi fel Pataky Attila betegségének történetét a hot! magazin. Az énekes ekkor már elő volt jegyezve aranyérműtétre, de a hasmenéstől és az erőlködéstől az erek felszakadtak, két liter vért vesztett pillanatok alatt.

Nem lehetett megvárni az előjegyzést, Attila azonnal a műtőasztalra került, ahol egy amerikai gép segítségével három aranyércsomót távolítottak el, gumigyűrűzéssel pedig még kettőt. De az operációval nem múltak el a fájdalmak, Pataky még egy hónapig szenvedett, de az aranyérműtétből jó is született: a hot! szerint ezek a költeménynek is beillő dalok, amit az énekes a lábadozás időszakában írt.