Celeb

Oszvald Marika: Többet nem fogyókúrázom!

K.Sz.

Létrehozva: 2019.06.23.

Sokan nem tudják, de Oszvald Marikát a kollégái a nyári medencés bulik királynőjének is szokták nevezni. A Budapesti Operettszínház sztárja számos nyári fellépése és a közelgő Budavári Palotakoncert próbái mellett igyekszik a pihenésre is időt fordítani, és ebbe bevonni legkedvesebb kollégáit, barátait is.

– Nem sokat tudok pihenni, valamikor csak négy órát alszom, viszont ha az ember szereti azt, amit csinál, akkor az nem terhes neki. Az összetartás viszont mindennél fontosabb a kollégáimmal, barátaimmal. Húsz éve találtam ki ezeket a mára talán híresnek mondható medencés bulikat nálam. Szeretnék a színházon kívül is együtt lenni velük, amikor nem két próba vagy előadás között futunk össze, hanem kötetlenül pihenhetünk. Régebben sürögtem-forogtam a konyhában, mostanra inkább odahívok két kedves fiatalt egy közeli étteremből, és ők hozzák a finom falatokat. Nemrég hasonló bulit rendeztem a volt osztálytársnőimnek: lányosztályba jártunk, és jövőre lesz az ötvenedik érettségi találkozónk – lelkendezett Marika, aki azt is elárulta a Vasárnapi Borsnak, bizony ma már nem számolgatja a nyári falatozásnál a kalóriákat.

– Amióta más szerepkörben vagyok a színpadon, nem fogyózom és sanyargatom magam. Nagyon jól ment az átállás a komikai szerepkörbe a szubrettből, még humorosabb feladatokat kaptam a színháztól, amelyek a koromnak is megfelelőek. Az akrobatamutatványokat persze to­vábbra se hanyagolom: ha kell, megcsinálok egy cigánykereket, ugrabugrálok, és dobálhatnak is, de a nyakamat azért nem akarom törni. Vigyázni kell, mert már nem olyan az izomzatom és a csontozatom, mint fiatalon – tette hozzá a színésznő, aki számos színpadi kolléganőjével ellentétben egyáltalán nem ódzkodik az öregedés gondolatától.

– Alapvetően békében vagyok az idő múlásával, mivel már húszévesen tudtam, milyen lesz megöregedni a színpadon, hiszen a szüleim is színészek voltak. Egyébként sokat filozofálgatok az életről. Mostanában azt értettem meg, hogy az öregségben is rengeteg jó dolog van, hiába mondják, hogy semmi jó sincs benne. Én lehiggadtam, de szerencsére megtartottam a játékosságomat, és nem kell kétszer mondani, hogy bohóckodjak vagy sellősködjek a medencében – nevetett Marika.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141540_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713491712
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713491712
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713491712
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713491712
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók