Celeb

Oszvald Marika betegen is pörög

Fái

Létrehozva: 2019.07.16.

A bordái sérültek az autóbalesetben, pihennie kell még. A Kossuth- és Jászai-díjas operettsztárnak ezt a legnehezebb betartani.

Forrás: Czerkl Gábor

Oszvald Marika autójába két hete rohant bele hátulról egy kocsi. Az energikus művésznő nem kerített túl nagy feneket a balesetnek, pedig vannak fájdalmai: ütközéskor a bordái sérültek meg. Azt reméltük, mára sokkal jobban van.

– Dehogy gyógyultam meg – csattant fel vidáman. – Majd egy hónap múlva talán. Itt azért csont dolgok vannak, bordatörés. Ne­vetni tudok, csak fáj.

A művésznő háza akkor is tele van vendégekkel, ha egészséges. Ez a lábadozás időszakában sincs másként.

– Mindenki itt van. Peller Karcsi, a menedzserem, a kolléganők, a családom, két barátnőm most jött meg Németországból – sorolja. – Nincs hiányom semmiben, de nem vagyok úgy lesérülve, hogy ne tudnám ellátni magam. Csak tartanom kell a testemet, figyelnem a mozdulatokra, és a lefekvés, a felkelés nehéz. Tolom magam ki az ágyból, fetrengek, aztán valahogy kikerülök belőle. Bár úgy kéne, de már nem alszom ülve. Eltelt két hét, kicsit könnyebb.

Az orvosi javallat az volt, hogy Marika pihenjen. De ki hinné el az örökmozgó művésznőről, hogy képes nyugton maradni?

– Hát… nem pihenek – pukkan ki belőle az igazság, majd helyesbít: – De, pihenek, csak olyan dolgokat csinálok, amikkel elmaradtam. Most például régi DVD-ket rendszerezek, a háztartás körüli, nem megerőltető munkákat végzem el. Nem kapkodhatok, odafigyelve kell mozognom.

Láthatóan Marika kedélye rendben van, nem szegte kedvét a sérülés.

– Szó sincs róla. Jól érzem ma­gam itt, a varázslatos kertemben. Mindig vannak körülöttem, még főznek is rám. Nagyszerű – lelkesedik, de a visszatérés még várat magára: – A gyógyulás hathetes történet, abból kettő eltelt. Nem fogom elkapkodni.

Két héttel a baleset után már nem érzi úgy, hogy ez egy jel lett volna, hogy lassítson, vállaljon kevesebb munkát.

– Nem rajtam múlt a baleset – szögezi le. – Nem tudom, mi az, hogy pihenni. Én élek, ha fáradt vagyok, lefekszem, ha nem, akkor teszem a dolgom. Hogy kényszerből leüljek, és csak nézzek ki a fejemből, azt nem bírom. Mindig kell valami tevékenység. Mindenki azt mondja, de én nem érzem, hogy túlhajtanám magam. Most muszáj pihenni, ez orvosi javallat. Ami fájdalmat okoz, azt kihagyom.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139894_auto_resized.jpg
origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713423013
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139896_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Az egész életem tönkrement!" - Megszólalt a sülysápi horrorbalesetet túlélő fiatal futárlány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137936_auto_resized.jpg
vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135310_auto_resized.png
metropol.hu

Iszonyú pusztítás történt a Deák téren, lehangoló a látvány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139190_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Hosszú Katinka már nem kivételezett személy, nem utazhat az Eb-re

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713423013
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109457_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713423013
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713423013
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713423013
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/gVH20HaxVfHD_Rc6-7myUQuSWzhqf29tfzI0YJqrwj0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1YWVjYjdkNzEzNzRlMGM5ZTg2YjQ0OWJhN2VhODlk.jpg
Jótékonyság

„Ha tehetitek segítsetek” – Zimány Linda is segít 1,3 milliárdot összegyűjteni a súlyos beteg magyar kisfiú gyógykezelésére