Celeb

Osztert kirúgták a Máltai Lovagrendből

uv

Létrehozva: 2018.03.26.

Soha többé nem lehet „Sir” Oszter Sándor, a Máltai Lovagrend ugyanis kitagadta a színművészt az egyesületből. A botrányairól elhíresült színész számára a visszautat is lezárták.

Míg korábban Sir Oszter Sándor néven lovaggá ütötték, és hosszú éveken át megbecsült tagja volt a Máltai Lovagrendnek, mára kizárták, és lovagtársai és a rend teljesen elhatárolódott a 69 éves színművésztől. A Bors információi szerint alkoholproblémái és vállalhatatlan viselkedése miatt távolították el a szövetségből. A lovagtársak mára hallani sem akarnak az egykor címszerepes Rózsa Sándorról.

– Már nem tagja Oszter Sándor a lovagrendnek. Nem fegyelmi úton, közös megegyezéssel távolítottuk el évekkel ezelőtt a szövetségből, ami a lehető legjobb megoldás volt. Egész egyszerűen megszűnt a tagsága – kezdte a Borsnak Prof. Popper György, a Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségek Szövetségének elnöke. A Bors a kizárás okairól is kérdezte a szövetség fejét, aki igazi lovaghoz híven etikai okokra hivatkozva a részletekbe nem kívánt belemenni, de az, hogy leszögezte, Oszternek nincs módja a rendbe való visszatérésére, mindennél beszédesebb volt.

– Az eltávolítása óta eltelt időszakban lezajlott események miatt egész biztos, hogy nincs rá esély, hogy valaha is visszatérjen a lovagrendbe – folytatta Sir George.

Közel ezeréves a rend

A Máltai lovagrend katolikus szervezet, egyházi lovagrend. Olasz kereskedők által alapított, bencés regula szerint élő szerzetesek által vezetett ispotályként (kórházként) kezdte működését Jeruzsálemben 1080 körül, hogy a beteg és sebesült zarándokokat és a szegény helyieket ápolja. Miután az első keresztes hadjárat elfoglalta Jeruzsálemet 1099-ben, átalakult betegápolói-katonai szerzetesrenddé, saját regulával. Miután a muszlim erők visszafoglalták a Szentföldet, a Rend Rodosz szigetére került, majd 1798-ig Máltára, fenntartva a kettős szerepet: a betegek ápolása és a hit védelme. Jelenleg római székhelyből világszerte működő szuverén nemzetközi jogalany, a világ 106 országával tart fenn diplomáciai kapcsolatot a karitatív munkájának és a keresztény értékeknek védelme céljából.

– Akkor még békésen elváltunk, és ha azóta mintaszerű életet élt volna, ma nyitva lenne a kapu a visszatérésére, de az azóta történt események miatt szó sem lehet róla – jelentette ki határozottan az elnök, aki ezzel a legendás színművész ittasan okozott közúti balesetére, peres ügyeire, diósjenői és más botrányaira célzott. Mint köztudott ugyanis, 2014-ben egy bevásárlóközpont mélygarázsában autójával, ittasan a falnak ütközött a színművész. Büntetésül bevonták a jogosítványát és közmunkára ítélték. Két évvel később befolyással való üzérkedés miatt börtönt kértek rá. Ez utóbbi ügye a mai napig napirenden van a bíróságon, miközben lakhelyén, Diósjenőn is botrányt botrány hátán halmoz. A falu egy emberként utálja az egykor nagyra becsült díszpolgárt, aki saját tórendszeres rögeszméjével házak, emberek biztonságát kockáztatja. Ugyanis a mesterséges tó gátja már egyszer majdnem kiszakadt, és csak a szakemberek gyors segítségén múlott, hogy nem mosta el a falut az áradó patak. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194480_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194593_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195951_auto_resized.jpg
vg.hu

Kiugró állampapír-hozamok miatt ziccerhelyzetben a lakást vásárlók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27857_resized.jpg?avcount=1715087111
magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715087111
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715087111
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715087111
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/RH4IGc7Tj_DuukIuyFjUGaQeqO-JmZGwzRL-YgIefhg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkYWNkYmU0MTlmMDQ0OTk4YmZlZTRkODA3OGE3Y2U5.jpg
Gyorshajtás

„Gyorsan megy és még mellé fotózgat is” – durván kiakadtak az emberek, ismét lebukott a 100-zal száguldozó L.L. Junior

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/6UOGcFiChyvY3aVmnftMvuzl9MmR0ghGwTCbR8gq2SI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGY2MzJhMjdiYzQ4ZmFhYWZiNDUxMjU4OTYyNjk3.jpg
Szexizés

Bugyi nélkül gáláztak a nők az év sztárpartiján – galéria