Celeb

Oszter Sándor: nem örülök a lányom eljegyzésének

Bors

Létrehozva: 2017.06.06.

Örömhírt kapott Oszter Sándor, lánya, Alexandra ugyanis menyasszony lett, Popovics Tamás megkérte a kezét. Oszter közölte: nem örül.

Egy édesapa életében kevés fontosabb nap van, mint amikor elé áll egy fiatalember, és megkéri tőle egy szem lánya kezét. Egy régivágású családfő – márpedig Oszter Sándor az –, ekkor gondosan mérlegeli, rábízza-e szeme fényét a legényre. Nos, a népszerű színész nem volt döntési helyzetben.

– Egy ismerősömtől hallottam a hírt, hogy eljegyezték a lányomat. Nem tudtam, hogy már itt tartanak. Tőlem nem kérte meg senki Alexandra kezét – mondta a legnagyobb közönnyel a hangjában Oszter Sándor, majd mikor megkérdeztük tőle, hogy örül-e neki, szomorúan csak annyit mondott: – Nem örülök neki. Miért örülnék? Örüljön ő! Ne is firtassuk inkább ezt a témát! – mondta indulatosan.

Tudni kell, hogy hónapokkal ezelőtt az Oszter szülők és lányuk csúnyán összevesztek Alexandra vá­lasz­tása miatt, aki akkor sértődött üzenetet is közzétett az interneten. A Best magazin legutóbbi számában Oszter Alexandra már a tervezett esküvőjéről mesélt. A színésznő kapott párjától, Popovics Tamástól egy gyémántgyűrűt.

– Sokat jelent nekem, hogy viselhetek valamit, ami rá emlékeztet. Jó érzés ránézni, mert bárhol járok, a szerelmet juttatja eszembe – mondta Alexandra, aki még nem tűzte ki az esküvő dátumát.

– Ha idén nyáron házasodnánk, arról már tudnék, úgyhogy ennél biztosan később lesz. Mivel azonban úgy terveztük, hogy együtt éljük le a hátralévő éle­tünket, előbb vagy utóbb erre is sor kerül majd – árulta el Oszter Sándor lánya.

Bokszoló volt a vőlegény

Popovics Tamás neve sokak számára ismerős: súlyemelő volt, aztán szakosztályt váltott, 32 évesen profi ökölvívó lett. Egy súlyos baleset törte derékba a sportkarrierjét, villamossal karambolozott, kis híján meghalt. Negyvenévesen vonult vissza, és kezdett bele egy új életbe, író lett. Két kötete jelent meg eddig, mindkettőnek nagy sikere van.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145088_auto_resized.jpg
origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713588611
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145283_auto_resized.jpg
vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145006_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713588611
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713588611
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713588611
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában