Celeb

Összeomlott Majka zenésztársának az élete

Munkatársunktól

Létrehozva: 2016.10.19.

Rájár a rúd Curtisre: szakított a feleségével, az Édes életből is távozik, a rendőrök meg vádemelést javasolnak az ügyében.

Nem a legszerencsésebb időszakát éli Curtis. Majka ze­nésztársa né­hány napja sza­kított a feleségével, ráadásul há­rom évig terjedő börtön is fenyegeti. Mint ahogyan arról a Bors elsőként beszámolt, a szabad szájú rapper idén január 1-jén Budakalászon sodródott ki autójával az útról, és kidöntött egy villanyoszlopot.

Alig egy hónapja írtuk meg: a zenésszel szemben járművezetés bódult állapotban bűncselekmény gyanúja miatt nyomoztak, ami azt feltételezi, hogy a szervezetében tudatmódosító szert találhattak. Hogy mit, az feltehetően csak a bírósági eljárás során derül ki – úgy tűnik, ezt nem ússza majd meg Széki Attila.

„Hatóságunkhoz érkezett megkeresésére hivatkozva tájékoztatom, hogy az Ön által említett eset kapcsán a nyomozóhatóság az eljárást befejezte, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldi meg az illetékes ügyészségnek” – közölte a Borssal a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, Beluzsárné Belicza Andrea rendőrőrnagy. Curtis jogosítványát bevonták, amennyiben a bíróságon is bűnösnek mondják ki, akár három év börtönt is kaphat. Rá­adásul egy  névtelen forrásunk más hírrel is szolgált.

– Az Édes életben sem lesz látható már Curtis – mondta. Curtist is megpróbáltuk elérni, de nem vette fel a telefonját. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139654_auto_resized.jpg
origo.hu

Miley Cyrust brutálisan összeverték egy női vécében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27193_resized.jpg?avcount=1713467713
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141707_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27194_resized.jpg?avcount=1713467713
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713467713
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713467713
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók