Celeb

Összefogtak a megerőszakolt nők Cosby ellen

Kiss Boglárka

Létrehozva: 2017.06.10.

Forrósodik a talaj Bill Cosby lába alatt, nők hada vallott ellene a bíróságon. Az Egy darabka akció és A kémek visszatérnek című filmek 79 éves sztárját, az egyik legnépszerűbb amerikai humoristát az elmúlt években több mint ötven nő vádolta szexuális bántalmazással, de csak egyikük, Andrea Constand érte el, hogy bíróság elé vigyék az ügyet.

Hétfőn kezdődött a nyilvános tárgyalás, ahol Andreán kívül számos tanú vallott a komikus ellen, valamennyien szinte ugyanazt a történetet mesélték el: elkábította, majd megerősza­kolta őket. Ezt mondta el könnyek között Kelly Johnson, Cosby egykori ügynöke is, akit a férfi 1996-ban bántalmazott szexuálisan, miután bedrogozta.

De megjelent Lili Bernard is, aki egykor a The Cosby Show vendége volt:

– Éveken át zaklatott, de zsarolással elhallgattatott – mondta a kamerába. – Az első pillanattól kezdve uralkodni akart felettem, apaszerepet játszva. Néhány héttel később bekábítószerezett, hogy „ellazuljak”, és megerőszakolt. Amikor azt mondtam, feljelentem, azt válaszolta, senki sem hinne nekem, így nem léptem meg – vallott Bernard, aki teljes mellszélességgel támogatja az eljárást kiharcoló Andrea Constandot. A közös tragédia összehozta őket, nővérként te­kintenek egymásra.

A meghallgatott nők tábora végül kiegészült Shawn Brownnal, akit, vallomása szerint az 1970-es években bántalmazott. Bár az akkor házas Cosbyval közös megegyezésen alapuló viszonyt folytatott, mégis voltak alkalmak, amikor őt is begyógyszerezte, és akarata ellenére kö­zösült vele. Shawnnak egyébként is van egy lejátszatlan ügye a tévés személyiséggel: állítólag a lányának, a 42 éves Autumnak Cosby a vér szerinti apja.

A bírósági eljárás még jó ideig húzódik, de ha Cosbyra rábizonyítják a bűntetteket, több mint tíz év börtönbüntetést kaphat az egykor köztiszteletben álló, körülrajongott előadó.

Élő legenda lett Amerikában

Bill Cosby 1962-től lépett be a stand-up comedy világába, a mûfajt több mint öt évtizeden át űzte rendkívül sikeresen. Még a hatvanas években bekerült több amerikai tévéműsorba, közöttük gyereksorozatokba is. Később több sikeres rajfilmsorozatot készített, ezeknek már a producere is volt. A hetvenes években indult be filmkarrierje, s ekkor kapott egyetemi diplomát is, sőt 1976-ban ledoktorált, disszertációjában saját gyerekfilmjeinek pedagógiai szerepét taglalta a kisiskolásokra. A nyolcvanas évektől indult a The Cosby Show, amelyet ötször szavaztak meg a nézők a legjobb tévéműsornak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146195_auto_resized.jpg
origo.hu

UFO-k miatt riasztották a segélyhívót, a rendőrök sem hittek a szemüknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27221_resized.jpg?avcount=1713603311
origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146103_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146188_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Üti-veri egymást a DK és a Kutyapárt a Hegyvidéken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713603311
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146288_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713603311
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713603311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713603311
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak