Celeb

Összefognak a hazai sztárok a kifosztójuk ellen

Földvári Zsófi

Létrehozva: 2016.10.25.

<p>Zűrös ügy kerül felszínre a sztárvilágból. Több zenész, színész panaszkodott már korábban, hogy kölcsönöket kérnek tőlük...</p>

Szorul a hurok egy, a médiában és színházban dolgozók között közismert és elismert kolléganő nyaka körül. Állítólag sok embertől kért kölcsön amit nem vagy nagyon nehezen adott meg. A Bors úgy tudja, a hölgynek több munkahelyéről is azért kellett távoznia, mert gyanús pénzügyi tranzakciók kötődtek a nevéhez, mégis újra és újra jobbnál-jobb állásokat kapott a befolyásos ismerőseinek köszönhetően. A hétvégén azonban újabb balhé tört ki: az említett hölgy egy újságírónőt megbízott egy munkával, amiért a megbeszélt összeget valahogy sosem tudta kifizetni. Vagy arra hivatkozott, hogy éppen nem ér rá, vagy arra, hogy az intézmény pénztárosa beteg. Négyszer beszélt meg találkozót a pénz átadására, de mindannyiszor lemondta, míg végül az újságírónő bement a főszereplőnk munkahelyére, ahol a pénztárost a legjobb egészségben találta. Kiderült, hogy a pénzt már régen felvette valaki más… Az újságírónő az igazgatóhoz fordult, de miközben ők ketten beszéltek, a szóban forgó hölgy megjelent egy borítékkal, benne a megbeszélt összeggel. 

A történetet az újságírónő kiírta a facebook oldalára, persze nem nevezte meg az illetőt – hiszen az bárkit beperelhet rágalmazásért –, de szinte minden, médiában dolgozó azonnal tudta, kiről van szó. A hírességek, köztük zenészek, színészek, tévések egyre osztották meg a saját tapasztalataikat a hölggyel kapcsolatban, többek között Lang Györgyi is, akitől egy személyautót vett kölcsön havi díjért cserébe. Öt hónapon át egy vasat sem fizetett érte, majd amikor már azzal fenyegetőzött az énekesnő, hogy a főnökét hívja fel, az éj leple alatt vissza vitte az autót, komoly sérüléssel. A pénzt pedig másnap futárral küldte Lang otthonába, ezzel lezártnak tekintve az ügyet. 

Egy, itthon és külföldön is ismert magyar újságíró sem járt sokkal jobban, ő egy hónapra kölcsön adta a lakását a hölgynek, amit a tudósító szerint úgy lelakott, hogy a takarítónő sírva fakadt, amikor meglátta. Légytetemek tucatjai szanaszét a földön, a radiátorokra száradva a kutya vizelet, úgy túnik,cserére szolulnak…

Emellett akad ott még egy, folyamatban lévő ügy is. Ez az újságírónő azt állítja, hogy a hölgy ékszereket és pénzt tulajdonított el tőle, ezért rendőrségi feljelentést tett az ügyben. A bíróságon nem lesz egyedül, tekintettel arra, hogy a hölgy rajta kívül még legalább két embernek, egy tévésnek és egy, londoni kulturális intézetnél dolgozó embernek tartozik fél- egymillió forint körüli összegekkel. 

– Tőlem tavaly novemberben kért 800 ezret és sajnos adtam is 500-et – mondja az egyikük. – A szerződésünkben a visszafizetés dátuma ez év március 31. volt. Még csak nem is keresett akkor.... Aztán jött a duma, hogy majd ekkor meg akkor kap pénzt és akkor ő is tud fizetni. Persze mikor kiderült, hogy másnak is tartozik, tudtam, hogy mindez vetítés. Majd megszűnt a mobilszáma, letiltott a facebook oldaláról, emailre nem válaszolt – mondja a megkárosított, aki a rendőrséghez fordult.

A Bors telefonon beszélt a szóban forgó hölggyel.

– Amit a múltban elkövettem, azért vállalom a felelősséget – mondta lapunk munkatársának, azzal folytatva, hogy tavaly ősz óta igyekszik makulátlanul élni, azóta nem volt semmilyen pénzügyi problémája, kivéve ezt az újságírónős sztorit De az is egy félreértés – tette hozzá –, amit jobban is kezelhetett volna. – A pénzt valóban felvettem, de oda akartam adni, csak közben lebetegedtem – magyarázta. – Ha feljelentést tesznek ellenem a tartozásaim miatt, vállalom a felelősséget és mindent megteszek, hogy mielőbb kifizessem.

A fentiek fényében nem meglepő a hozzánk érkezett hír: az intézmény, ahol a szóban forgó hölgy dolgozott, megvált tőle.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713578117
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145716_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143905_auto_resized.png
hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713578117
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713578117
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713578117
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában