Celeb

Orvost kellett hívni a megvádolt Keróhoz

Bors

Létrehozva: 2017.11.07.

<p>Orvost kellett hívni a Budapesti Operettszínház lemondott művészeti vezetőjéhez, miután elolvasta azokat a cikkeket, amelyek állítása szerint nem is róla szólnak.</p>

Forrás: Fejér Bálint

Félelem és fenyítés

Az írás egy olyan színházi vezetőről szól, akinek próbái alatt rendszeresek voltak a szóbeli fenyegetések, viták és üvöltözés, akinek munkamódszerét meghatározta a félelemkeltés és akitől rettegtek a munkatársai. A cikk felfedi azt is, hogy a fiatal férfi színészeknek, táncosoknak, ha „rosszak” voltak, elfenekelés volt a büntetésük. Volt, akinek ehhez a nadrágját és az alsóneműjét is le kellett tolnia, és úgy feküdnie a színházi vezető térdére, mint egy kisgyereknek. A meg nem nevezett rendező sokszor kerített  se­géd­eszközt a fenyítéshez: rendszeresen használt vállfát a veréshez.

– Letörte egy vállfáról azt a részt, ahová a nadrágot szokás akasztani, az volt a pálca. Azt mondta, vegyem le a nadrágomat, és hajoljak rá egy székre. Ja, és vegyem le az alsónadrágomat is – vallott az Indexnek az egyik áldozat, aki végül kimenekült a szobából. 

Egy másik fiú nem úszta meg ennyivel, miután nem sikerült a próbán úgy teljesítenie, ahogy a rendező kérte.

– Ekkor azt mondta: jó, akkor vegyem le a nadrágomat, és hasaljak a térdére. Nem akartam, de erőszakosan rám parancsolt; megijedtem, úgyhogy megtettem. Nem tudom már, hány, tíz-húsz vagy harminc ütést mért a pucér fenekemre. Nagyon megalázó ez az emlék, és emlékszem, hogy fizikailag is fájt. Lelkileg még ma is – mondta a másik áldozat a portálnak. 

A cikk leírja azt is, hogy a rendezőtől ma is rettegnek, mindig is keménykezű volt. Sokan tűrték ezt a bánásmódot, aki pedig nem, az elmenekült.

Elnémult a telefonja

A Bors információi szerint Kerón hetek óta nagy a nyomás, ez a cikk pedig kifejezetten rosszul­esett neki, pedig sem az ő, sem más neve nem szerepel benne, sőt közleményt is kiadott, miszerint semmi köze az ügyhöz. A színházi vezető mégis úgy érzi, hogy nagyon egyedül hagyták a bajban.

Míg korábban egész nap csörgött a telefonja, munkaügyben vagy éppen barátai hívták, most családján és nagyon közeli barátain kívül senki nem keresi. Érdekes, hogy Marton László ártatlansága mellett sokan kiálltak, ez Kero esetében nem történt meg – ez is megviseli a rendezőt. 

Nem hibáztatja magát

Internetes bejegyzésekben ugyan többször is megnevezték Kerényit, mint a rendezőt, akiről az Index ír, ám eddig egyetlen áldozat sem mondta ki a nevét. Kero most mégis úgy érzi, áldozata az ügynek, úgy tűnik, magában nem keresi a hibát. Meggyőződése, hogy erős kézzel kell vezetni egy színházat, az eredmények pedig őt igazolják.

Tény, hogy vezetése alatt az Operett telt házzal játszott majd minden este, és a színészek közül is sokan lettek az ő kezei alatt sztárok.

Sokat betegeskedett

Információink szerint a 66 éves rendező régóta küzd egészségi gondokkal, voltak már máskor is szívpanaszai. Idén januárban komoly műtéten esett át, lábába protézist kellett beépíteni. Korábban kapott csípőprotézist is, és a gerincével is voltak bajok. Ilyen egészségi állapotban fokozottan veszélyezteti a nagy stressz, és különösen nehezíti a dolgát, hogy igazán nem tudja kivel megbeszélni a problémáit. Családja ugyanis Magyarországon van, ő pedig jelenleg Szentpéterváron rendezi a Monte Christo grófja című musicalt, amelynek bemutatóját nem akarja lemondani.

A darab fordításában egyébként Kero lánya, Sára is segédkezett. A nagyszabású produkciót november 11-én mutatják majd be, és öt napon keresztül játsszák. Az előadásokra már most minden jegy elkelt. Azt nem tudni, Kero mikor repül haza  Oroszországból.

Érdekes egybeesések

A Bors elsőként október 28-án írt arról, hogy közeleg a következő színházi botrány, és a szakma már akkor tisztában volt vele, melyik rendezőnek, rendezőknek kell számolniuk a felelősségrevonással. A cikk megjelenése szombatra esett, a következő hétfőn a Budapesti Operettszínház igazgatósága már rendkívüli igazgatósági értekezletet tartott. Ekkor a „színház volt, és jelenlegi vezetői rögzítették, hogy nincsen tudomásuk olyan eseményről, történésről, bejelentésről, amely a Budapesti Operettszínház működéséhez köthetően szexuális zaklatással kapcsolatos” – írták vasárnapi közleményükben. De vajon miért kellett azonnal ülést összehívni, ha akkor még senki nem nevezte meg Kerényit? 

Pár nappal később, ahogy az Index is, lapunk kapott egy ügyvédi felszólítást az Operett ügyvédjétől: jogi lépéseket helyezett kilátásba, ha leírjuk Kero nevét a zaklatási botránnyal kapcsolatban.

Maros: elfenekelt a kollégiumban

Kalmár Péter rendező elsők között nevezte meg Kerót az újabb szexuális zaklatási botrányban. A rendező bátran vállalta véleményét, és ki is tart mellette. – Tegnap este több elgondolkodtató hívást is kaptam. Arra figyelmeztettek, hogy  na­gyon vigyázzak magamra, mert ő bosszút fog állni  – írta a rendező. Maros Ákos az ATV-ben szólalt meg. A táncos azt állította, Kerényi 1994-ben a Miss Saigon bemutatója után Szegeden, egy kollégiumi teremben pálcával elfenekelte ôt. Elôtte azonban a rendezô gondosan eltorlaszolta az ajtót egy paddal. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141533_auto_resized.jpg
origo.hu

Bayer Magyar Péternek: Kussolj és ne hazudozz!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713506709
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143031_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levadászlak titeket! – baloldali aktivista fenyegette meg a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713506709
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713506709
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713506709
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók