Celeb

Óriási razzia volt Kozso teaházában

Bors

Létrehozva: 2016.05.04.

Rendőrök, nyomozók és a vízmű emberei lepték el tegnap délután Kozso belvárosi teaházát. A razzián a Bors munkatársa is jelen volt.

Különös esemény zajlott kedden a főváros szívében. Két rendőrautó és három, a vízmű tulajdonában lévő furgon parkolt le a Kozso korábban tulajdonában lévő, de egyes hírek szerint már a szülei nevére íratott Zöld Teknős teázó előtt. Pillanatok alatt neonsárga láthatósági mellényes, a fővárosi vízmű munkatársai lepték el a teaházat.

Az akció bizonyára összefüggésben van azzal, ami napok óta harsog az újságok címlapjairól: Kozso jelentős tartozást halmozott fel. Milliós adósságokról és furán működő vízóráról is szóltak a hírek.

A tegnapi, több mint egy órán át tartó razzia ideje alatt a Bors munkatársa is a helyszínen volt: percenként jöttek-mentek a munkások, hol szerszámmal, hol vízzel teli vödörrel a kezükben, majd megjelent egy nyomozó és több rendőr is. Nyüzsgött a Jókai utca sarka, mindenütt telefonáló rendőrök, szakemberek és vélhetően Kozso emberei is tüsténkedtek. A munkások dolguk végeztével elhajtottak, majd megjelent Kozso ügyvédje is, beszámolt a teaház falain belül történtekről.

– Nemrég valóban megvizsgálta a vízmű a vezetéket egy speciális műszerrel, most ennek a felülvizsgálata történt falbontással. Továbbra is ismeretlen tettes ellen nyomoz a rendőrség.

Az ügy jelentôségére tekintettel kicsit eltúlzottnak tartjuk a kivonult hatóság létszámát – magyarázta dr. Nagy József, aki hozzátette, rendkívül megviselik a történtek a ma már tincstelen énekest, aki szemtanúk szerint a rendőrök érkezésekor lépett be teázójába. Elhagyni azonban, úgy tűnt, nem akarta a helyet.

A Zöld Teknős a razzia ideje alatt is zavartalanul fogadta a vendégeket, így alkalmunk nyílt megkérdezni a jelenlegi üzletvezetőt Kozso hollétéről.

– Nem kaptam felhatalmazást arra, hogy eláruljam, a művész úr bent van-e az irodában, vagy sem – zárta rövidre az alkalmazott.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085934_auto_resized.png
origo.hu

A legkeletibb magyar település egy nem létező országban található

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711722327
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083947_auto_resized.jpg
ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711722327
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711722327
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról