Celeb

Önfeledten szerette a nézők előtt Rékasi Pikali Gerdát

HG

Létrehozva: 2017.10.24.

Hatalmas ünneplésben részesítette a publikum a visszatérő Rékasi Károlyt a József Attila Színházban. A két színész a meghitt jelenetekben arról is megfeledkezett, hogy a színpadon áll.

Forrás: MTI

Eric Assous: Boldogság című vígjátékában tért vissza a József Attila Színház színpadára Rékasi Károly. Az előadás végéig a darab címe jellemezte a hangulatot, mert a közönség és a színészpár, Pikali Gerda és Rékasi Károly is élvezte az előadás minden percét. A motorbalesete után visszatérő színművész élete egyik legjobb alakítását nyújtotta, lubickolt a válófélben lévő Alexandre szerepében.

A színészt már a színpadra lépésekor nagy tapssal köszöntötte a közönség, a darab végén azonban szűnni nem akaró álló ovációval ünnepelte mindenki. A nézőtéren először fia, Zsigmond, azaz Zsebi állt fel, Rékasi Károly ezt nevetve, de az örömkönnyektől elhomályosult szemmel nézte. Majd lassan felállt mindenki, és hosszú vastaps következett.

A nézőtéren ünnepelte a hosszú távollét után visszatérő színészét a teátrum igazgatója, Nemcsák Károly, és a tapsrend alatt a színpadra érkezett a darab rendezője, Verebes István is, aki talán egy percet sem maradt, mert rá nem igazán jellemző módon meghatódott.

Rékasi Károly először a tervek szerint Arthur Miller Alkujában lépett volna a közönség elé tavaly november végén, de sérülése lassabban gyógyult, mint szerették volna. A több mint két évvel ezelőtt történt motorbalesete után többször meg kellett műteni, és hosszú ideig csak álom volt, hogy újból színpadra állhat. A többszöri orvosi beavatkozás, Rékasi kitartása és párja, Pikali Gerda türelme azonban szombat estére végre meghozta gyümölcsét. Az életben is egy párt alkotó páros felejthetetlen alakítással ünnepelte, hogy végre vége a  fájdalmakkal, küzdelmekkel teli hónapoknak.

A színdarab egyébként olyan volt, mintha maga a valóság írta volna. Rékasi Károly karaktere egy válófélben lévő többgyermekes apuka, aki összetalálkozik a hat éve elvált Louise-zal. Ahogy az életben, úgy küzdöttek meg egymásért a színpadon.

Teljes mértékben önmagukat adták, a meghitt jelenetekben talán arról is megfeledkeztek, hogy színpadon állnak. Önfeledten nevettek, és csókolták egymást. Rékasi Károly az egyik jelenetben megemlítette motorbalesetét, ami természetesen nincs benne a szövegkönyvben. A színész egy alkalommal alsónadrágban játszott, jobb lábán ekkor tisztán látszódtak az operációk nyomai.

Lapunk meg akarta szólaltatni Rékasi Károlyt arról, hogyan érezte magát a színpadon, de nem kívánt nyilatkozni. A színművésznek a napokban más oka is volt az örömre: visszatért az RTL Klub sorozatába, a Barátok köztbe, és a napokban vált hivatalossá, hogy a két évvel ezelőtti motorbalesetben vétlen volt. Az ütközést okozó autós ellen már vádat is emeltek. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135305_auto_resized.jpg
origo.hu

Mutatjuk, hogy miket loptak el a belvárosi luxusüzletből - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132321_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135570_auto_resized.jpg
vg.hu

Belefojtották a szót Orbán Viktorba Brüsszelben: tele vannak a belga lapok a botránnyal – de fordulat jöhet az ügyben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27129_resized.jpg?avcount=1713294613
origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/RiuPh-hTzx-M74_miVhy5JJs45DrP_iO07U5sxcnWvY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjNmE5MTRiNmM4YjQ4Njk5ZWViZjBiNjc2ODIwMDc5.jpg
Csinos

Felröppent az 54 éves Barta Sylvia szoknyája, mindent látni lehetett - videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/9JxSysKcyK_5cXWw82kU6fjwl1FuqakCG2PX2phFk2I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjOGJjMGVjZjRmYjRiYWFhMjZiNjAzMDVhMzVhMGFm.jpg
Karrier

Majka Curtist másolja? Ezért szegődött az RTL-hez