Celeb

Ököllel ütötte Dobó Kata képét Ábel Anita

kbv

Létrehozva: 2019.01.09.

Ma már országos cimborák, de nem volt ez mindig így. A Szomszédok Julcsija frusztrációját sokáig A miniszter félrelép sztárján vezette le.

Forrás: Bánkúti Sándor

Hosszú évek kellettek, amíg Ábel Anita le tudta vetkőzni a Szomszédok Julcsijának szerepét, és talán ez máig sem sikerült maradéktalanul. Ezen a néven szólították az utcán a tévénézők, és szerepekkel sem kényeztették el akkortájt a rendezők, hisz mindenki a sorozatbeli Mágenheim-lánnyal azonosította. A Spektrum Home NőComment című szerdai adásának felvételén kiderült, Anita önértékelési zavarokkal is küzdött emiatt, pláne, hogy a vele majdnem egykorú Dobó Kata éppen ez idő tájt lett az ország szexszimbóluma A miniszter félreléppel. Anita fiatal felnőttként évekig utálta emiatt Katát, még meg is csapkodta a róla készült posztereket.

– Ezt már Katának elmondtam, a bátyámnak volt egy posztere róla, és amíg nem ismertem Katát, mindig úgy mentem be a szobába, hogy odavertem a falra. Én Julcsi voltam, neki meg tetkója volt. Ki voltam borulva teljesen – elevenítette fel a keserű emlékeket most már persze nevetve Anita.

Kata nyilván nem tehetett erről a féltékenységről, mindez Anita kishitűségéből fakadt.

– Értsétek meg, mit láttak belőlem a tévénézők? Voltam egy duci kislány, egy szappanoperában. Önértékelési zavaraim voltak, amiket evésbe fojtottam, mondjuk ez megmaradt, és akkor a bátyám falán mindennap, amikor bementem, ott nézett rám Dobó Kata, aki egy number1 nő – folytatta Anita.

A legendás filmet 1997-ben mutatták be, Kata 22 éves volt. Anita 1987–1999 között játszotta Mágenheim Julcsit, 24 éves volt, amikor a sorozat véget ért. A szemünk előtt nőtt fel, érthető, hogy viszonylag kevesen gondoltak rá úgy, mint vágyuk tárgyára. És az is érthető, hogy ez egy kezdő színésznőt bizony megvisel.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711716014
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082095_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711716014
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17059938_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711716014
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról