Celeb

Ők öröklik George Michael hatalmas vagyonát

Bors

Létrehozva: 2016.12.27.

Elképesztő összeget hagyott maga után a sztár, aki szívesen lépett fel privát partikon is - persze súlyos milliókért.

Összesen 105 millió fontot (több mint 38 milliárd forintot) érhet az örökség, amit a karácsonykor elhunyt George Michael maga után hagyott. Az énekes műtárgyakba és ingatlanokba is fektetett - Oxfordshire-ben található otthona 5 millió fontot ér, de volt bitroka Észak-Londonban, 2,5 milliós háza Los Angelesben, valamint 3,5 milliót érő Sydney-ben - emellett a lemezeladások és a koncertturnék is szépen hoztak a konyhára. 

Ha mindez nem lenne elég, a sztár privát partikon is fellépett - persze nem aprópénzért: 2006-ben 1,78 millió fontot zsebelt be egy orosz üzletembertől, amiért fellépett nála az újévi partin, 2007-ben pedig egy brit milliárdos 55. születésnapján énekelt - potom 1,5 millió fontért (azaz több, mint félmilliárd forintért).

Vagyonát a Mirror szerint minden bizonnyal többfeléosztják. Úgy sejtik, párja, Fadi Fawaz mellett testvérei, Melanie és Yioda is részesülnek az örökségből, valamint keresztgyermekei is. George Michael volt ugyanis a keresztapja a brit zenész-színész Martin Kemp két gyermekének, Romannek és Harley-nek. Emellett valószínű, hogy a Spice Girls egykori énekesének, Geri Halliwellnek a lánya, Bluebell is örököl - Gerivel ugyanis közeli barátságban voltak, bár a kislány keresztapja végül nem az énekes, hanem akkori párja, Kenny Goss lett.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137449_auto_resized.jpg
origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713414910
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122751_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138953_auto_resized.jpg
vg.hu

A kocka el van vetve - Izrael támadni fog

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713414910
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713414910
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713414910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713414910
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DI7wDPCt3epv0QKZXu1OzASlOINiEM2jsOFHl_Tvlxc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjNmY2N2I3NzRhNDQwODg4OGFjMWQyNjAwZDJkODdh.jpg
Indulatok

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mk6PixUdkBxFGhfcNwX2tVID5PQR28wbD8A7-3oXDwA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QwZTM1MTkwOWExZjRjZjQ5MTkxMmNjMjUxNTEzNTBk.jpg
Jóslat

"Nem egy jósnő mondja meg, mikor leszek szerelmes" - T. Danny meglepő kijelentést tett a magánéletéről