Celeb

Öccse akár árthat is Lagzi Lajcsinak

Brunner Mónika

Létrehozva: 2015.12.12.

Drámák sorozatát éli át Galambos Lajos családja. Most az öccse áll nehéz döntés előtt: tanúskodjon a bátyja ügyében vagy sem?

Kiborult a barát

István ugyan nem nyilatkozik, zenész barátja, Csocsesz viszont sok mindent tud, és el is árult a Borsnak:

– Gyilkosokkal nem viselkednek úgy, mint vele – panaszkodott a Borsnak a régi barát, aki úgy érzi, muszáj kinyitnia a száját, hátha segíthet Lajcsinak. – Nem tudjuk tartani vele a kapcsolatot, a saját öccsét sem engedik be hozzá! István már kétszer is adott be kérelmet, de mindkétszer elutasította az ügyész azzal az indokkal, hogy tanúként akarják őt meghallgatni – mondta Csocsesz.

Nehéz döntés előtt

Korábban már hírt adtunk arról, hogy Galambos Lajostól a feleségét is eltiltották, s az öcs most igazán nehéz helyzetben lehet. Hogyan döntsön, tanúskodjon vagy ne? Ha elmegy, a bátyja ellen felhasználhatják a tanúvallomását, s ezzel önkéntelenül is nagy bajba sodorná. Ráadásul, ha olyasmit mondana, amiről a nyomozók azt derítenék ki, hogy nem fedi a valóságot, hamis tanúzással vádolhatnák.

Nehéz a döntés, mert lehet, hogy éppen ő lehetne segítségére a tanúvallomásával, s kérdés, szabad-e elmulasztani ezt az alkalmat... István korábban a Fókusz kamerája előtt bizonygatta, szerinte Lajcsi nem követhetett el bűnt, később pedig a Bors hasábjain bírálta a bátyja felesége ügyében eljáró bíróságot, amiért Bogit is rács mögé zárták. Nem kétséges, tanúként is testvére mellett állna.

Tagadja meg a vallomást?

– Egy éve hallgatják le a hatóságok Lajcsi telefonját, abból pedig ki kellett derülnie, hogy az öccse semmilyen vállalkozásban nem volt sem a társa, sem alkalmazottja a bátyjának – mondta a Borsnak az egyik informátor.

Érintett az ügyben vagy sem, Istvánnak van rá lehetősége, hogy Lajcsi kapcsolattartója legyen.

– Ha olyan hozzátartozóról van szó, akit mentességi jog illet meg, akkor az ő vonatkozásában az a megoldás, ha bejelenti, hogy nem kíván vallomást tenni. Ez esetben a kapcsolattartást ezen a jogcímen már nem lehet megakadályozni, de a nyomozás sikerének érdekében egyéb okból a nyomozóhatóság ezt megtilthatja. Az édestestvért megilleti a mentesség – tájékoztatta szerkesztőségünket dr. Magyar György ügyvéd.

Ez azt jelenti, hogy közeli hozzátartozók nem kötelesek családtagjaik ellen tanúskodni, erre lehetőséget adnak a jogszabályok.

Mint ismert, Galambos Lajost víz-, gáz- és áramlopással, vesztegetéssel gyanúsítják, szeptember vége óta előzetes letartóztatásban van a székesfehérvári büntetés-végrehajtási intézetben.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139714_auto_resized.jpg
origo.hu

Hihetetlen BL-dráma: itt az újabb Real-csoda

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27170_resized.jpg?avcount=1713405310
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138337_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Első csókjukról vallott a TV2 csodás szerelmespárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17125045_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nem tudod, mit főzz a hétvégén? Dupla menüsorral segítünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139608_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A székelyek Mongóliából származnak, a hunokkal érkeztek a Kárpát-medencébe – török nyelvész a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27157_resized.jpg?avcount=1713405310
origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132642_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713405310
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713405310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713405310
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DI7wDPCt3epv0QKZXu1OzASlOINiEM2jsOFHl_Tvlxc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjNmY2N2I3NzRhNDQwODg4OGFjMWQyNjAwZDJkODdh.jpg
Indulatok

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mk6PixUdkBxFGhfcNwX2tVID5PQR28wbD8A7-3oXDwA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QwZTM1MTkwOWExZjRjZjQ5MTkxMmNjMjUxNTEzNTBk.jpg
Jóslat

"Nem egy jósnő mondja meg, mikor leszek szerelmes" - T. Danny meglepő kijelentést tett a magánéletéről