Celeb

Nyomozás indulhat Balázsék sms-e miatt!

GYLF

Létrehozva: 2015.06.09.

Rövidesen rendőrök kereshetik meg Sebestyén Balázsékat a reggeli rádióműsorukban felolvasott hallgatói üzenet miatt.

A Morning-show-ban a műsorvezetők hétfő reggel a „Hogy lehet ma átverni a főnököt?” – kérdésükre várták a hallgatók üze­neteit. Balázs az elsők között olvasta fel Zombi sms-ét.

„Egy ismert vállalkozó ügyintézőjeként 10 millió forint kenőpénzt kellett átadnom egy kerületi rendőrkapitánynak, de csak ötöt adtam oda, a másik felét megtartottam. Ezután a kaszinó igazgatójánál egymillióért vettem igazolást, hogy négymilliót szerencsejátékon nyertem. Így már az éves szja-bevallásomba is beleírhattam. A főnököm közben tíz évre bevonult, így happy end lett.” – írta.

A történetben tehát szerepel egy korrupt rendőr, egy vesztegető vállalkozó, egy okirat­hamisító kaszinóigazgató és egy tolvaj, maga az sms fel­adója.

Megkerestük hát a rendőrséget, indítanak-e nyomozást az ügyben – válaszaikat egyelőre várjuk, de megtudtuk, hogy mindenképpen lépniük kell.
– A hatóságoknak ilyen helyzetekben hivatalból nyomozást kell indítania – mondta a Borsnak dr. Bacsek György független ügyvéd. – A kitörölt üzeneteket ráadásul a hatóság a szolgáltatótól meg tudja szerezni – tette hozzá, aminek azért van jelentősége, mert a Sebestyén Balázséknak címzett kérdéseinkre a Class FM válaszolt, így kiderült, a rádiónál nem őrzik meg az sms-eket.

Azt tudakoltuk a rádiósoktól, hogy Balázs érzékelte-e, hogy bűncselekményről szól az üzenet, tesznek-e feljelentést, a beérkező sms-eket mennyi ideig tárolják.

„Az élő műsor jellegéből adódóan a műsorvezetők sokszor az sms-ek felolvasása közben ismerik meg azok teljes szövegét, sokszor nincs lehetőségük arra, hogy meggyőződjenek az üzenetek valóságtartalmáról. Előfordul az is, hogy a hallgatók nem valós történetet küldenek el, mindössze egy-egy poénnal szeretnék színesíteni a műsort. A beküldött sms-eket a rádió nem tárolja. A Class FM, valamint a Morning Show csapata természetesen mindig a hatályos törvényi előírásoknak megfelelően készíti a rádióműsorokat.” – tudtuk meg a rádiótól.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083757_auto_resized.png
origo.hu

Nem sokat takar Wolf Kati melleiből a mélyen dekoltált ruha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711707914
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089235_auto_resized.jpg
ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711707914
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085489_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek sok pénzt hoz a tavasz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711707914
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel