Celeb

Nyomás alá helyezték a szexuális zsarolásról valló magyar színésznőt

Bors

Létrehozva: 2017.10.17.

Duzzad az a lavina, amelyet Sárosdi Lilla színésznő indított a Facebookon tett vallomásával. Pár óra alatt több százan szóltak hozzá bejegyzéséhez Mint a Bors is megírta: 19 éves korában, színészi pályája elején egy akkor színházat igazgató rendező orális szexre akarta kérni. Lilla nemet mondott – ahogyan ő fogalmazott – a „nagy rendezőnek”, de a szégyenérzete nem múlt el.

Az ügy most fordulatot vett. A színésznő leírása ugyanis jó pár magyar szakemberre ráillik, s volt is, aki arra kérte, változtassa meg a nyilatkozatait!

Biztatnak, de elzárkóznak a szakmabeliek

Különös: míg a színészi pálya színe-java bátorítja Lillát, és a színésznő sorstársait, hogy álljanak ki, mondják el sérelmeiket, addig a szakmából senki sem akar beszélni. A Bors újságírója az elmúlt napokban többtucatnyi színésznőt felhívott, hogy legalább a véleményüket mondják el, de kivétel nélkül mindenki elzárkózott ettől. Vannak közöttük, akik Face­book-oldalukon biztatják Lillát, ám lapunknak még azt is megtiltották, hogy idézzünk nyílt beírásukból. Felhívtuk természetesen a Lilla által említett Színházi Dolgozók Szakszervezetét is, ahol annyit közöltek, az efféle ügyek nem tartoznak rájuk.

– Az egyik neves rendező felhívott, és azt mondta, inkorrekt vagyok. Arra kért, hogy mondjak nevet, mert azt gondolhatják az emberek, hogy róla van szó. Megmondtam neki, nem fogok nevet mondani. Ha egy magyar szakemberre ráillik, annak üzenem, nem magyarázkodni kell, hanem szolidárisnak lenni, ahogy Ja­nisch Attila filmrendező egyetemi tanár azonnal reagált: ehatárolódott és elítélte az ilyen és ehhez hasonló hatalmi visszaéléseket. A színházak és intézmények vezetői semmilyen nyilatkozattal nem álltak elő. Vajon miért? Azért, mert itt van egy száz éve betokozódott rendszer, és a tekintélytisztelet, az „uram–bátyám”, a tanár úrnak mégsem merem megmondani, hogy ez meg az történt, s ha meg is mondom, nem tud megvédeni, mert maga sem autonóm ember, és persze be is kell védeni egymást. És ennek a rendszerszintű problémának véget kell vetni – magyarázta a Borsnak Lilla. A színésznő úgy gondolja, a színházigazgatók és rendezők feladata lenne visszaszorítani a hatalmi visszaéléseket.

Nos, ha a rendezők, igazgatók nem is szólalnak meg, figyelemre méltó, hogy két nappal a vallomás után egyre több hölgy je­lentkezik Lillánál, s meséli el a történetét. Sárosdi Lilla közölte  a Borssal: azt, hogy zaklatója a mai napig tanít fiatalokat, és amikor erre gondol, kinyílik a bicska a zsebében.

Hollywoodi hullám

Lilla az amerikai botrány miatt döntött úgy, hogy vall. Lassan két hete pattant ki a Harvey Weinstein producer sze­xuá­lis visszaéléseiről szóló botrány. Több mint harminc színésznő vádolta meg, hogy zaklatta vagy megerőszakolta. Rendőrségi nyomozás in­dult, több szervezet kizárta a soraiból.

– Úgy nőnek fel generációk, hogy létezik a szereposztó dívány jelenség. Nem akarom ezt megszokni! Igenis tenni kell ellene, vigyázni kell a fiatalokra! Nem bántam meg, hogy ekkora vihart kavartam a történetemmel. Az­óta megtudtam, ez a férfi más lányoknál is bepróbálkozott, még egy körülbelül hét évvel ezelőtti történet is eljutott hozzám – mondta a ma már családos Lilla, aki eldöntötte, nem mond nevet, azt azonban reméli, hogy a színészszakszervezet kiemelten foglalkozik a jövőben a hatalommal való visszaélésekkel.   

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713516615
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713516615
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713516615
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142073_auto_resized.jpg
travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713516615
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713516615
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”