Nyolc kiló zsírt szívtak le VV Veronikáról

Nyolc kiló zsírt szívtak le VV Veronikáról

egészség
PUBLIKÁLÁS: 2019. december 10. 13:00
K. K.

A mell-, a száj, és az orrplasztika után újabb beavatkozásra vállalkozott az egykori valóságshow-hős. VV Veronika a kislánya születése óta nem képes megszabadulni a rá rakódott súlyfeleslegtől, ezért úgy döntött: leszívatja a zsírját.

Idén januárban született meg a kislánya. A csöppség érkezése után Veronika hónapokig küzdött a plusz kilókkal, ám a feleslegtől képtelen volt megszabadulni.

– A terhességem alatt egy grammot Sem híztam, mert végighánytam a kilenc hónapot. Mindennap, minden percben rosszul voltam, pedig igyekeztem enni, csakhogy egyből viszont is láttam – meséli lapunknak a Való Világ ötödik szériájából ismert kismama, aki állítása szerint gyermeke születése után, a szoptatás alatt azonban nyolc kiló felszaladt rá, ami a combjaira rakódott.

– Próbáltam fogyókúrázni, odafigyelni a táplálkozásra, de semmi sem segített, pedig nagyon zavar a combon lévő felesleg. Tehetetlenségemben úgy döntöttem, hogy újra a plasztikai sebészem, dr. Szabó Szilárd kezeire bízom magam – mondja az egykori valóságshow-hős, akit a Bors elkísért a magánklinikára.

A műtét előtt Veronika orvosával is beszéltünk, aki a Plasmalipo nevű beavatkozással szabadította meg az édesanyát a felesleges kilóktól.

– Bevezetünk a zsírszövetbe egy optikai szálat, amelyinek végén egy plazmagömb jelenik meg. Ez véglegesen elpusztítja a zsírsejteket, és a bőrben kollagénképződést indít el, ami által feszesebbé válik a bőr a beavatkozás után. Csökken a zsír térfogata, illetve a bőr rugalmasabb, és feszesebb lesz, mint előtte – magyarázta el a módszer lényegét a szakember.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.