Celeb

Nótár Mary ellen vallott L.L. Junior a bíróságon

F. Zs.

Létrehozva: 2017.09.08.

Kemény szavakat használva tanúskodott az egykori zenésztárs az énekesnő ellen. L.L. Junior szerint semmilyen szakmai magyarázat nincs arra, amiért Nótár Mary felrúgta a szerződését.

Kabaréba illő jelenetekkel tarkított bírósági tárgyaláson folytatódott Nótár Mary és volt menedzsmentjének, a SkyForce irodának az ügye, ahol óriási a tét: nyolcvanmilliót kell kicsengetnie az énekesnőnek, ha igaznak bizonyulnak ellene a vádak. A volt mene­dzser, Lakatos Róbert ugyanis azt állítja, az énekesnő jogtalanul hagyott ott csapot-papot kilenc év után, hiszen szerződés kötelezte arra, hogy a továbbiakban is az említett irodával dolgozzon. 

– Ügyvédnő, ahogy nézem, nem rossz a performansz, ezzel érdemes lenne tényleg kezdeni valamit! – szúrta oda Nótár Mary jogi képviselőjének (csak ő volt jelen, az énekesnő nem jött el) L.L. Junior, a felperes, azaz Lakatos tanúja csütörtök kora délután a Fővárosi Törvényszék tárgyalótermében. A bíró hitetlenkedve nézett fel, és szokatlan módon, szinte kocsmai stílusban intette rendre a tanút: – Na ne kóstolgassa már az ügyvédnőt!

A hangos nevetést ismét a bíró dörgedelmes szavai szakították félbe, újra és újra azt kérdezte a tanútól, hogy Nótár Mary vajon miért döntött úgy, hogy új utakat keres magának? 

– A drogok, amelyekről maga beszélt a sajtónak és a szerelem – válaszolta L.L. Junior. – Elvette az eszét az eufória, úgy érezte, hogy neki semmit sem segít a menedzseriroda, ezért minden pénzt ő akart eltenni a párjával együtt. Nem törődött vele, nem gondolkodott azon, hogy a sikereit a menedzserének köszönheti… Kilencévnyi munka van ab­ban, hogy Mary nevét mindenki ismeri ebben az országban, nem csak Borsod-Abaúj Zemplén megyében, ahova lagzikba járt haknizni – magyarázta Junior. 

– Ma­ry az előző menedzsmentjétől pontosan így ment el, mint most innen, kitalálta, hogy lenyúlták pénzzel, balhét csinált, aztán távozott. Annyi a különbség, hogy Bódi Gusztiékkal (ők fedezték fel az énekesnőt és menedzselték a kezdetekkor) nem jutott el a tárgyalóteremig, ott az ügyvédek peren kívül megegyeztek.

Junior aztán hozzátette: na­gyon sajnálja a történteket, hiszen számos nagy sikert értek el együtt Nótár Maryvel.

Az énekesnő és a menedzs­mentje között egy évvel ezelőtt romlott meg a viszony. Mary szerint azért, mert rájött, hogy átverik, a menedzser szerint pedig azért, mert Mary azt állította, hogy terhes, és bele akarta őket rángatni egy hatalmas ha­zugságba, holott ők, akik napi kapcsolatban voltak vele, pontosan tudták, hogy ez nem igaz. 

„Ha bemutatja Mary azokat a papírokat, amik bizonyítják, hogy terhes volt és elvetélt, minden pertől elállok, a személyiségjogaitól és a szerződésszegéseitől is” – nyilatkozta egy héttel ezelőtt a Bors napilapnak Lakatos Róbert, a volt menedzser. Mary nem élt a lehetőséggel, és most ott lebeg a feje fölött egy olyan elképesztő összegű bírság, ami egész életére eladósíthatja. 

– Ez a nyolcvanmillió több részletből áll össze – mondta a Borsnak egy, az ügyet jól ismerő pénzügyi szakember. – Robiék bizonyítani tudják, hogy hét év alatt 25 milliót költöttek tévés és rádiós reklámszpotokra, országos plakátkampányokra. A fellépésekből százalékos elosztásban részesültek, Mary kapta természetesen a nagyját. A befektetett pénzek viszont ennyi idő után kezdtek csak igazán visszacsorogni, hogy Mary országosan ismert lett. Ettől a bevételtől esik el a menedzs­ment, ez nyolcvanmillió forint.

Szerettük volna az ügyben megszólaltatni Nótár Maryt is, de az énekesnő nem kívánt reagálni a bírságon elhangzottakra. A per folytatódik.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711664113
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080488_auto_resized.jpg
vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072266_auto_resized.jpg
ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091527_auto_resized.jpg
vg.hu

Az orosz hadiflotta is megjelent a Vörös-tengeren

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711664113
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711664113
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...