Celeb

Noszály Sándor a Nagy Ő-re vár

Fái

Létrehozva: 2018.02.17.

Hisz abban, hogy mindenkinek van karmikus párja, de már nem kutat utána, inkább a jelennek él a sármos teniszcsillag.

Ötször nyerte el az év magyar teniszezője címet, nyolc éve él Los Angelesben, és 2003 óta az ország Nagy Ő-je. Noszály Sándor a FEM3 csatornán Joshi Bharattal beszélgetett, aki még azt is kihúzta belőle, van-e barátnője? De először arról mesélt, hogy kifejezetten jó kapcsolatot ápol a ma már 14 éves lányával, Szonjával és a gyerek édesanyjával is. Aztán Joshi felidézte, hogy nehezen dolgozta fel a szakítást Novák Heni színésznővel, akivel majd tíz évig élt együtt. Arról kérdezte, túl van-e rajta?

– Hosszú idő volt, de most már igen – szögezte le Sándor. – De nem felejtünk el ilyet so­sem. Azt sem szeretem, ha az em­berek a szakítás után rosszat mondanak egymásról, mert akkor miért voltak együtt? Ha valami jó történik az életben, akkor azt márványba kell vésni, ha rossz, akkor ho­mok­ba, hogy fújja el a szél. Arra a kérdésre, hogy stabil párkapcsolatban él-e vagy még keresi a karmikus társát, nem adott egyértelmű választ.

– Nem stresszelek ezen, in­kább saját magamban keresem a boldogságot – rukkolt elő a válasszal. – Korábban én is egy kapcsolatban láttam a boldogságot, mintha az egy kapaszkodó lenne.

A saját boldogságot a leg­nehezebb megtalálni, a kap­csolat csak hab a tortán. Megpróbálok úgy élni, mintha mindennap karácsony lenne. Nem nihilistaként, de örömmel. Bharat tovább ütötte a vasat, arról kérdezte, el tudja-e képzelni, hogy valaki mellett megöregszik? Sándor erre felsorolta a számára legfontosabb dolgokat:

– Van egy gyönyörű kislányom, egészséges vagyok, de persze el tudom képzelni. Nem tudom, hogy mit hoz a holnap. Most már megpróbálok a jelennek élni, nem tervezek, nem ha­tározom el, hogy megtalálom a karmikus párom. Hiszek a karmában, miért ne hinnék a karmikus párban? – tette fel végezetül a költői kérdést, ami lefordítva azt jelenti, hogy a Nagy Ő a számára odafentről rendelt Nagy Ő-re vár.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147198_auto_resized.jpg
origo.hu

Megdöbbentő leleplezés Bécsben: megvan honnan pénzelik Magyar Pétert- videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27251_resized.jpg?avcount=1713630013
origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147246_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141312_auto_resized.jpg
vg.hu

Megszűnik egy közkedvelt tévécsatorna, már csak néhány hétig sugározza a műsorait

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139242_auto_resized.jpg
ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144270_auto_resized.jpg
vg.hu

Az izraeli hadsereg erősebb vagy az iráni?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27256_resized.jpg?avcount=1713630013
origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147064_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A szemétbe került krumpli mentheti meg a szarvasmarhák életét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713630013
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713630013
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713630013
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/OkUOr10Z6uyqLLfKGDZlKN021eZBQVGdgSF7eoz1Tc4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RkMGY1ODYwMmI4YzRlNjk4MGMzNzZmYjE0YTJlZDk4.jpg
Karrier

„Ilyen helyzetben pofont kapni..." - Kökény Dani menedzsere az internetről értesült, hogy az énekes dobta őt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?