Celeb

Női mellek miatt jelentették fel Harsányi Leventét és Szabó Győzőt

Földvári Zsófi

Létrehozva: 2018.08.18.

Felháborodott egy hallgató azon, hogy a Petőfi Rádió reggeli adásának műsorvezetői a női melleken élcelődtek. A médiahatóságnál panaszolta be Harsányi Leventét és Szabó Győzőt.

Forrás: Fórika Attila

Harsányi Levente és Szabó Győző Talpra magyar! című műsorát a Petőfi Rádió hullámhosszán reggelente több tízezer ember hallgatja. A két műsorvezető könnyed viccelődése sokakat szórakoztat, de úgy tűnik, a héten túllőttek a célon: a női melleket osztályozták, és harsány kacaj közepette például kirabolt hátizsákhoz, vizslafülhöz és bevásárlószatyorba dobott vasgolyóhoz hasonlították a női mellet.

A megalázó kategorizáláson nem mindenki mulatott olyan jól, mint a műsorvezetők: egy hallgató panaszt tett az emberi méltóság megsértése, és kiskorúakat veszélyeztető tartalom miatt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál. A hivatalnak harminc napja van kivizsgálni az esetet.

Az egyik műsorvezetőt, Harsányi Leventét a Balatonon értük utol, s bár nyilatkozott lapunknak, később visszavonta szavait, és helyette az MTVA adott ki közleményt a női mellek körüli botrányról: Elnézést kérnek a Talpra magyar műsorvezetői címmel.

„Nagyon sajnáljuk, ha bárkit megbántottunk adásbeli meggondolatlan mondatainkkal. Mindig tisztelettel tekintünk a hölgyekre, ezért is fájó, hogy így félrecsúszott néhány szerencsétlenül megfogalmazott gondolatunk. Fiúkként, férjekként és lányos apákként elnézést kérünk minden megbántott hölgytől. Harsányi Levente és Szabó Győző.”

A pszichológus szerint sokakban szorongást kelthet, ha gúnyt űznek a nem tökéletes testrészükből.

– A mell a szoptatás szerve, ami pont attól lesz tökéletlen, hogy egy tökéletes dolgot, gyermeket táplál – mondja lapunknak Csehák Hajnalka pszichológus. – Ha nem személyesen bántanak valakit, csak általánosságban űznek gúnyt, az nincs olyan nagy befolyással a pszichére, mint ha személyesen gúnyolnák ki, de még így is komoly károkat tud okozni az önértékelésben. Arról nem beszélve, hogy egy ilyen műsor hallatán sokakban felmerülhet a plasztikai beavatkozás lehetősége, ami nem a legjobb megoldás. Nem szabadna gúny tárgyává tenni azt, ami természetes. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713507911
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142039_auto_resized.jpg
life.hu

Ő Victoria Beckham ritkán látott húga: Louise-szal akár ikrek is lehetnének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713507911
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713507911
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713507911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók