Celeb

Nincs szüksége többé pirulára, Nagy Krisztián visszatér az X-Faktorba

Bors

Létrehozva: 2018.03.26.

Végtelenül bántja, hogy feladta, most összeszedve magát, megerősödve visszatér az X-Faktor színpadára Nagy Krisztián. A Bors megtudta, hogy a tavaly önként távozott fiú idén már volt is meghallgatáson, ugyanis szellemileg és lelkileg egyaránt megerősödve szeretne ismét bizonyítani a mentoroknak.

– Lassan egy hónapja nem kell szednem a gyógyszerei­met, Budapestre költöztem, úgy érzem, most minden rendben van – mondta la­punknak az énekes. Pedig az X-Faktorok történetének egyik legdrámaibb esete volt Krisztiáné. A fiatal énekes tavaly Radics Gigi mentoráltjaként a legjobb tizenkettôbe jutott, ám az élő show előtt pár nappal teljesen összetört, végül maga vonult elmegyógyintézetbe. Mentális alapbetegségét tovább súlyosbította a versenyzéssel járó fokozott stressz, már állandó dühkitörései voltak, aminek kárát látták versenyzőtársai, mentora, Radics Gigi és a stáb, mire önként feladta a versenyt.

– Nagyon nehezen tudtam feldolgozni a döntésemet. Sokat sírtam, sajnáltam magam és Gigit is. De ez idén nem fordulhat elő. Nem félek a betegségtől, és nem hagyom, hogy befolyásoljon a múlt. Fantasztikusan érzem ma­gam az emberekkel, élvezem, hogy mindenki pozitívan áll hozzám – mondta Krisztián, aki azt is elárulta, örülne, ha idén Gáspár Lacit kaphatná mentornak.     

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085934_auto_resized.png
origo.hu

A legkeletibb magyar település egy nem létező országban található

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711721712
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083947_auto_resized.jpg
ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092394_auto_resized.jpg
vg.hu

Ezt a moszkvai terrortámadásért – feliratozott rakétákkal lövik az ukránokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711721712
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089365_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711721712
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról