Celeb

Nincs mese: ő a világ legdögösebb nővérkéje! szexi fotók

Bors

Létrehozva: 2017.10.14.

<p>Betegek akarunk lenni!</p>

Amilyen állapotok uralkodnak a hazai egészségügyben, bármelyik intézmény tárt karokkal fogadná a floridai Lauren Draint - onnantól ugyanis garantált, hogy csak elégedett páciensek távoznának a kórházakból. Bár az könnyen meglehet, hogy pillanatok alatt megugrana azoknak a száma, akik csupán színlelnének valami betegséget, hogy a dögös nővérke közelében lehessenek.

Ne szépítsük a dolgot: 3,7 millió Insta-követő nem tévedhet. Márpedig a 31 éves szőkeség oldalát ennyien kedvelik, posztjait pedig rendszerint tízezrek lájkolják. Végignézve a nővérke fotóit, nem is csoda!

Lauren nem egy az Insta-sztárok közül: nővérként hosszú éveket dolgozott, többek közt intenzív osztályokon is, azonban egy idő után úgy érezte, a munka teljesen felőrli őt, és bármennyire az egészséges életvitel megszállottja, túlhajszoltsága miatt nem tudja teljesíteni azokat az elvárásokat, amiket maga felé támasztott.

Ekkor döntött úgy, hogy új karrierbe kezd: fitneszmodellként hirdeti az egészség, a fittség, a testmozgás fontosságát. “Nyolc évet töltöttem el az egészségügyben, és nem láttam még egy atlétát sem komolyabb egészségügyi krízisben. Mindennek oka van: a fitt, aktív életmód csökkenti a megbetegedések kockázatát, és javítja a közérzetet is” - vallja.

Lauren jelenleg posztjaival hirdeti az egészséges életmód fontosságát, testépítő show-kra jár, valamint saját fitnesz-weboldala is van.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145808_auto_resized.jpg
origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713566411
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143697_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145716_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138042_auto_resized.jpg
vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713566411
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713566411
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713566411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt