Celeb

Nézze meg topless a köztévé szexi híradósát – fotók

Bors

Létrehozva: 2015.09.18.

Dögös orosz modellel erősít a köztévé: Mironova Aljona szerepelt már A címlaplányban is, de már akkor politikusnak készült. Nálunk most megnézhet egy csomó szexi képet és videót róla.

Angol után orosz nyelvű híradóval is jelentkezik hétfőtől a köztévé. Eddig ez nem is lenne túl érdekes, hiszen az MTVA magyar nyelvű híradóit is legfeljebb akkor nézik háromnál többen, ha Röszkénél éppen áttörik a kerítést a menekültek, akiket vízágyúznak és könnygázoznak az egyébként éhező rendőrök.

Csakhogy az orosz nyelvű híradó egyik műsorvezetője egy szexi, orosz modell, bizonyos Mironova Aljona, aki korábban már megmutatta fedetlen bájait is.

Két éve szerepelt A Viasat3 A címlaplány című műsorában, ahol például topless is a kamerák elé állt.

Akkori adatlapjából kiderül, hogy Oroszországban – egészen pontosan Micsurinszkban – született, sokat modellkedett és nemrég fejezte be az egyetemet.

– Politikusi pályára készülök, tudom, hogyan kell legyőznöm az ellenfeleimet – állította magáról magabiztosan a 27 éves lány, aki családi állapotához azt írta be: „házas”.

Paraméterei igazán tökéletesnek mondhatók: 175 cm magas, 56 kiló, zöld szemű, szőke hajú. Igazi bombázó.

Egy 2012-es, a TV2 Akadémián készült vizsgafilmjében még kicsit ügyetlenke volt, de azóta biztos sokat fejlődött.

Ki tudja? Jelenléte talán kicsit megdobja a közmédia nézettségét.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141540_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141219_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter bohócnak nevezte a FIDESZ kommunikációs igazgatóját + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141642_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713462315
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713462315
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141816_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Eltemették Tordy Gézát, így néz ki a sírja – Fotó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók