Németh Lajos nem jöhet el a TV2-től, míg nincs meg az utódja

Németh Lajos nem jöhet el a TV2-től, míg nincs meg az utódja

TV2
PUBLIKÁLÁS: 2016. május 19. 05:40
GYLF

A Bors januárban írt róla először: távozik a TV2 meteorológusa, Németh Lajos. Akkor azt is tudni lehetett, hogy talán csak hetei lehetnek hátra a csatorna képernyőjén, ő azonban azóta is ugyanazzal a lelkesedéssel és színvonalon számol be a ránk váró időjárásról. Talán meggondolta ma­gát?

– Egyszerűen még nem sikerült megtalálni az utódomat, én meg lojális vagyok a TV2-höz. Tizenkilenc évet lehúztam itt, így a szívem csücske az is, ki lesz majd Gaál Noémi társa – mondta megkeresésünkre az időjós, aki már a jövőjéről is beszélt. – Nem vagyok kapkodós, teszem a dolgom, de meg vannak számlálva a napjaim. Jó lenne még a nyár előtt kiválasztani, aki a jövőben időjárást mond. A háttérből egy ideig segíteném a munkáját én is, hogy gördülékenyen menjen a váltás.

Németh Lajos most már azt sem titkolta, távozásáról tavaly döntött, sőt akkor még úgy tervezte, januártól megkezdi új életét.

– Voltak tavaly is próbafelvételek: profi meteorológusok, TV2-akadémisták, nagyon sok jelentkezőt megnéztünk. De egyelőre nem sikerült olyat találni, aki képes változatosan, hitelesen hat percet beszélni az aznapi időjárásról. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ez az egyik legnézettebb műsor, ahol sorban állnak a szponzorok is a hirdetési felületekért. Olyan me­teorológus kell, aki szinte lejön a képernyőről, a néző odafigyel rá, befogadja, amit mond, aki igazi televíziós személyiség. 

Németh Lajos elárulta: őt 1978-ban választották ki televíziós időjósnak, a szakmát sehol nem tanítják, egyetemi képzés nincs. Mindez nehezíti a helyzetüket. Egy dolog azonban biztos: – Augusztustól Finnországban vagyok, akkor kezdődik ott az iskola, és reményeim szerint én viszem és hozom majd az unokákat – mosolygott.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.