Celeb

Németh Kristóf: A hűség csupán elhatározás kérdése

K. K.

Létrehozva: 2020.02.15.

A színész állítja: sem megcsalni, sem megcsaltnak lenni nem kifizetődő. Neki mindkettőben volt része.

Harmincéves koráig falta a nőket Németh Kristóf. Nem mindig volt hűséges, aminek meg is lett a következménye. 

– Bevallom őszintén, nem mindig voltam hűséges típus. Előfordult, hogy csaltam, és engem is csaltak már meg. Mondanom sem kell, egyik rosszabb a másiknál – vallotta be a Borsnak Németh Kristóf, aki nem tagadta, igencsak rosszul viselte a történteket.

– Pokoli, embertölő. Életem legrosszabb időszaka volt, amikor az egyik korábbi páromról kiderült, hogy félrelépett. A telefonjával bukott le, de én csak hónapokkal később szembesítettem a történtekkel, addig gyűjtögettem magamnak az információkat, bizonyítékokat. Természetesen nem maradtunk együtt, egyből szakítottunk – ismerte be Németh Kristóf, a Fórum Színház igazgatója, aki szerint megbocsátani még csak-csak meg lehet az ilyet, a bizalmat azonban nem lehet visszaszerezni.

– A fiamnak, Lócinak szoktam mondani. Vágjon a földhöz egy tányért úgy, hogy az darabokra törjön, majd kérjen tőle bocsánatot. Mi fog történni? Semmi. Megbánni és megbocsátani lehet, de az, hogy az újra a régi legyen, már lehetetlen. Éppen ezért harmincéves koromban, amikor már elég tapasztaltnak és erősnek éreztem magam, elhatároztam, hogy ha egyszer feleségem lesz, akkor ahhoz mindvégig hűséges leszek. Hisz fogadalmat teszek. Igaz, mára a második feleségemmel élek, de soha, semmilyen körülmények között nem szegtem meg a fogadalmamat, pedig nem mindig volt könnyű féken tartani az ösztöneimet. Egy kapcsolat, egy házasság rengeteg lemondással és kompromisszummal jár. Ám, ha az érzéseinket, fájdalmainkat, boldogságainkat megosztjuk a társunkkal, egymás kezét fogva beszélgetünk, ha úgy tetszik, lelkizünk, akkor minden adott ahhoz, hogy felül tudjunk kerekedni a vágyainkon, illetve a vágyaink csak a társunkhoz kössenek. Mert tudjuk, hogy a hűtlenségen sokkal nagyobbat veszíthetünk, mint nyerhetünk azzal a pár órával, éjszakával. Én mind a két oldalán álltam már, és garantálom, hogy győzni sokkal jobb! – fűzte hozzá mosolyogva a Borsnak Né­meth Kristóf, aki szombaton este 22.00-kor a Life Tv Férfi Titkok Várkonyi Andinál című műsorban is vall a hűtlenségről.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711723213
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087355_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092238_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Kinevezték az új kormányszóvivőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711723213
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089365_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711723213
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról